Juhász Imre tájékoztatta az FRA igazgatóját a panasztestület létrehozásának körülményeiről, arról, hogy a testületet az Országgyűlés a 2006 őszén a rendőrség által elkövetett tömeges emberi jogi jogsértéseket követően hozta létre azért, hogy megvalósítsa a rendőrség tevékenysége feletti civil kontrollt. A panasztestület elnöke beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban többnyire a személyes szabadság megsértését állapította meg, a közelmúltban azonban a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése fordul elő leggyakrabban.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökség igazgatója elmondta, hogy az FRA korábban nem rendelkezett felhatalmazással a rendészeti ügyek kérdéskörében, de ez a lisszaboni szerződés hatályba lépése óta megváltozott. Morten Kjaerum megjegyezte, hogy számára nagyon fontos a FRP eddigi működésének és tapasztalatainak megismerése, mert példaként szolgálhat más európai ország számára is, ahol még nem működik a magyarhoz hasonló testület, amely alapjogi szempontból ellenőrzi a rendőrséget – közölte a panasztestület sajtóreferense.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.