A nyugalmazott rendőr altábornagy a rendőrség tudományos tanácsa és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által a tudomány napja alkalmából szervezett keddi konferencia sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség munkáját módosító politikai döntéseknek sokszor tudományos alapjuk is van.
Kacziba Antal emlékeztetett arra: korábban ez a szakértőkből álló tanács elkészített egy átfogó rendészeti stratégiát, amely tartalmazta a 2006-os őszi zavargások tapasztalatainak elemzését. Ugyanakkor sajnálatának adott hangot amiatt, hogy ez a stratégia nem érte el „az éppen aktuális kormány ingerküszöbét”. Ebben a rendészeti stratégiában kitértek arra, hogy számos kistérség közrendje nem megfelelő, valamint korszerűtlen a rendőri tevékenység és a rendőrségi törvény is. Megállapították továbbá, hogy a rend védelme a rendőrség, a civil közbiztonsági szervezetek, a biztonsági vállalkozók és az önkormányzatok együttes feladata.
A tanács elnöke hangsúlyozta: a testület vetette fel először évekkel ezelőtt, hogy a 20 ezer forint alatti lopásokat is büntetni kell, valamint azt, hogy a hátrányos helyzetű kistérségekben fokozott rendőri jelenlétre van szükség. Közlése szerint a keddi konferencia témája a helyszíni szemle, amelyet ma már az informatika segítségével gyorsítani lehet, de ez rendkívül költségigényes rendőri tevékenység.
Finszter Géza címzetes egyetemi tanár elmondta: a stratégiai döntések meghozatalakor a törvényhozóknak arra kell törekedniük, hogy az új jogszabályok hosszú távra szóljanak, és ne kelljen azokat kis idő múlva korrigálni. Ha az elméleti szakemberek ötleteit gondolkodás nélkül, egyik napról a másikra hajtják végre a politikai döntéshozók, az éppúgy veszélyeket rejt magában, mint az, ha egyáltalán nem vesznek azokról tudomást – hangoztatta.
Megjegyezte: „bűnügyi ismereteket a jogi karokon lehetetlen oktatni a bűnüldözés gyakorlati működésének ismerete nélkül”. Utólag pedig elemezni kell a rendőrök helyszínelési gyakorlatát – tette hozzá az egyetemi tanár.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.