A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által elküldött közleményben a roma politikus hangsúlyozta: „Nem történhet meg többé, hogy közpénzekből milliók, milliárdok mennek roma támogatások címén magánérdekekre, miközben a cigányság helyzetében évek óta semmilyen előrelépés nem történt.” „A jövő cigánypolitikája csak az erkölcsösség, törvényesség és átláthatóság útján érhet el eredményeket” – szögezte le. Ezen véleményét pedig nem változtatja meg, hogy egy ülésen elhangzott beszédből a szövegkörnyezettől függetlenül ki mit ragad ki, és miként próbálja azt megtévesztő módon „félremagyarázni”.
Szerinte egy újfajta cigánypolitikára van szükség ahhoz, hogy a cigányság helyzete rövid és hosszú távon megváltozzon. Ehhez olyan intézményesített, átlátható rendszer kialakítására van szükség, melyben a cigányság integrációjára szánt pénzösszegek felhasználása lépésenként nyomon követhető. Az a szervezet, amely ebben az átlátható és ellenőrizhető rendszerben nem kíván dolgozni, tényleg nem fog támogatást kapni – emelte ki Farkas.
A korábbi kormányzati ciklusban történt, roma támogatásokkal kapcsolatos visszaélések miatt július óta miniszteri biztosként ő felügyeli a roma támogatásokat – emlékeztetett a közleményben. Az elmúlt nyolc évben papíron ebben az időszakban több milliárd forintot költöttek el a cigányság integrációjára, „maguk az érintettek azonban csak morzsákhoz jutottak hozzá” – írta Farkas. Kiemelte továbbá, hogy a kormány kezdeményezte az Országos Cigány Önkormányzat 2009 első félévi pénzügyi gazdálkodásának átfogó számvevőszéki ellenőrzését is a korábbi szabálytalan gazdálkodás miatt.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.