A miniszterelnök szóvivője azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába, ne ajándékozzák pénzüket a „Fidesz urainak gazdagodására”.
Szijjártó Péter erre utalva azt mondta: sajnálják, hogy a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket. Közölte, annak érdekében, hogy az emberek a nyugdíjcélú befizetéseiket biztonságba helyezhessék, a kormány lehetővé tette, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerből át-, illetve vissza lehessen lépni az állami nyugdíjrendszerbe.
Elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztériumban már az „utolsó fázisban” van annak a törvénynek a kidolgozása, amely az átlépés pontos szabályait meghatározza. Hozzátette: az erről szóló jogszabályt a kormány a lehető leghamarabb el fogja fogadni.
Közben a magán-nyugdíjbefizetések állami kasszába utalása ellen tüntettek civilek vasárnap Budapesten a Kossuth téren. Csőke András, az egyik főszervező a téren összegyűlt kisebb tömeg előtt elmondta, hogy tiltakoznak a kormány azon törvénye ellen, amely 14 hónapra az állami kasszába irányítja magánnyugdíjpénztárakba befizetett pénzeket, illetve kezdeményezik, hogy az illetékesek kezdjenek párbeszédet a tiltakozókkal.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.