Drága lenne a telefonos bejelentés

Egyéni képviselői módosító indítvánnyal kikerül az egyszerűsített foglakoztatási törvényből az a december 1-jétől hatályos lehetőség, hogy a foglalkoztató sms-ben is bejelenthetné az alkalmazott adatait az adóhatóságnak – a módosítás a parlament honlapján jelent meg.

MNO
2010. 11. 26. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén júliusban született egyszerűsített foglalkoztatási törvény a foglalkoztató kötelességévé teszi azt, hogy az egyszerűsítetten alkalmazott munkavállaló adatait – a munka megkezdése előtt – közölje az adóhatósággal. Ehhez előbb a munkaadónak regisztrálnia kell magát az ügyfélkapun keresztül. Ezt követően – december 1-jéig – két lehetősége van a munkaadónak az adatok bejelentésére: a telefon és az internet.

December 1-jén lépne be a sms-ben történő bejelentés, mint lehetőség. Koszorús László (Fidesz) képviselő ez utóbbit javasolja kivenni az eszközök közül. Azzal indokolja, hogy eddig is csak a bejelentők kevesebb mint egy százaléka használt telefont, így várhatóan az sms sem haladná meg ezt az arányt, viszont az információ fogadásához több százmillió forintos beruházásra lenne szükség.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.