Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek az avatóünnepségen elmondta, hogy egy ilyen kápolna rendezi körülöttünk a teret és az időt, megerősít minket abban, hogy van értelme az életünknek, van értelme az emberi szenvedésnek és adott esetben a halálnak is. Márpedig az, hogy hogyan kezeljük a betegeinket és adott esetben a halottainkat, az az élők társadalmára rendkívül erős hatással van – fűzte hozzá a bíboros.
A rendezvényen jelen volt Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, aki felolvasta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levelét. A levélben Semjén Zsolt többek között azt írta: az egészség nemcsak testi, hanem lelki teljességet is jelent; ez a kápolna jel és vigasz azok számára, akik ide betérnek, arra emlékezteti őket, hogy testi és lelki egészség csakis együtt képzelhető el.
Poór Gyula, az intézet főigazgatója elmondta: az ORFI-ban évente kezelt 9-10 ezer fekvőbeteg és a több mint 60-70 ezer ambuláns számára szerettek volna – a gyógyításon kívül – adni valamit: egy-egy cseppet a szakralitásból, a szépségből és a türelemből. Ezért hozták létre a közösségi központot, amely a kápolnából a klubgalériából és a konferenciateremből áll – fűzte hozzá. Az igazgató szerint a kápolnát hamarosan a protestáns lelkészek is felavatják.
Az avatón felszólalt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára is.
(MTI)