Tóth Tamás szólt arról, hogy csapadékra az ország többi területén is számítani lehet, de az még bizonytalan, hogy hol lesz csupán eső, illetve hol alakul ki szilárd csapadék. Az ország keleti felében kevésbé, míg nyugat felé haladva egyre valószínűbb a hózápor kialakulásának esélye.
A meteorológus elmondása szerint a péntekről szombatra virradóra kezdődő havazás nagyjából szombaton kora délutánig tarthat. Vasárnap viszont az országban már nem nagyon lesz olyan hely, ahol nappal is 0 fok alatt marad a hőmérséklet, így a hó várhatóan el is olvad.
Hétfőn újabb csapadékzóna érkezik az ország fölé, amelyből az északi, északnyugati területeken várható havazás, az ország többi részén inkább esőre lehet számítani. Tóth Tamás azt is elmondta, hogy a mostani „forgatókönyvek” alapján egyelőre nem lesz tartós hideg, a jövő héten várhatóan néhány fokkal melegebb lesz.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.