Hűtlen kezelés gyanúja: Benedek egyelőre rács mögött marad

A Fővárosi Bíróság (FB) elutasította a Benedek Fülöp és védője által benyújtott fellebbezést, így a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkára december 5-ig előzetes letartóztatásban marad.• Befolyásolná a tanúkat? Előzetesben Benedek Fülöp• Sokan retteghetnek most Benedek Fülöp notesze miatt

MNO
2010. 11. 17. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az FB szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint B. Fülöp ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő büntetőügyben hétfői tanácsülésükön hozott végzés jogerős. A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt pénteken rendelte el B. Fülöp előzetes letartóztatását. A gyanúsított és védője a döntés ellen fellebbezett, a Fővárosi Bíróság ezeket viszont nem találta alaposnak – írták.

Egyetértettek az elsőfokú bírósággal abban, hogy „az eljárás jelenlegi szakaszában – amikor a teljes elkövetői kör felderítése még folyik, valamint adatok vannak arra, hogy a gyanúsított törekedett a bizonyítási eljárás eredményességét befolyásolni – B. Fülöp esetében fennáll annak a veszélye, hogy szabadon hagyása esetén tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével vagy más módon veszélyeztetné a bizonyítási eljárást”. Hangsúlyozták: különösen az eljárás kezdeti, felderítő szakaszában kiemelten fontos lehet, hogy a gyanúsított és más személyek közötti információáramlás korlátozva legyen.

Az elsőfokú bíróság jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy B. Fülöp tekintetében csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható az eljárás eredményes lefolytatása – tették hozzá. A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája két hete közölte az MTI-vel, hogy Benedek Fülöpöt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették. A közleményben az állt: a gyanúsítás lényege szerint „B. Fülöp 2005–2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fiktív tanácsadói szerződések megkötése útján fizesse ki”.

Cselekményeivel a gyanúsított vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve – részben felbujtóként – (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseként) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint harmincmillió forint vagyoni hátrányt okozott – olvasható az ügyészségi közleményben. Másnap a Budai Központi Kerületi Bíróság jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte az egykori államtitkárt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.