Kaposvár kiváló minősítést kapott – összegezte Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón. A tájékoztatón Sepsey Tamás főigazgató-helyettessel közösen ismertette a somogyi megyeszékhely önkormányzata gazdálkodását ellenőrző vizsgálatuk eredményét Szita Károly (Fidesz) polgármester és Kéki Zoltán címzetes főjegyző jelenlétében. „A cél az, hogy a feladatok és a finanszírozás összhangban legyen” – emelte ki Warvasovszky, hozzátéve: ezt most is – mint minden vizsgálat esetében – megfogalmazzák a jelentésükben, s ennek figyelembevételét a kormánytól is kérték a jövő évi költségvetési törvényben.
Az ÁSZ alelnöke emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2003 óta végez átfogó vizsgálatot az önkormányzatoknál; Kaposváron először 2005-ben volt ilyen. A mostani vizsgálat során a 2007-től 2010 első fél évének végéig tartó időszakra négy szempont szerint folytatták le az ellenőrzést: vizsgálták a költségvetés megalapozottságát, az uniós források fogadását és felhasználását, a polgármesteri hivatal munkájának szabályozottságát, átláthatóságát, illetve azt, hogy a legutóbbi ellenőrzés megállapításait mennyire vette figyelembe az önkormányzat.
Warvasovszky jelezte: az Állami Számvevőszék azzal is segíteni akarja az önkormányzatok munkáját, hogy Jó gyakorlat elnevezéssel december elsején szemináriumsorozatot indítanak, amelyen az eddigi vizsgálatok alapján a legjobb minősítésű önkormányzatok szakemberei tartanak előadásokat, bemutatva a követendő példákat.
Sepsey is a segítő szándékot hangsúlyozta; a vizsgálatnál nem a hibát keresik – mondta –, hanem arra szeretnék felhívni a figyelmet, milyen fontos a pontos, szakszerű működés, a jó gyakorlatot pedig más önkormányzatok számára átvételre ajánlják. „Kaposváron azt tapasztaltuk, hogy minden évben egyensúlyba került a költségvetés” – mondta a főigazgató-helyettes, hozzátéve, nem kérdés, hová lett a pénz, hiszen a városban látható felújítások, a belváros kialakítása önmagáért beszél. Mindez szerinte jól mutatja, hogy a kötvénykibocsátásból származó összeget, illetve a város által felvett fejlesztési hitelt mire fordította a város. Sepsey úgy vélekedett: Kaposváron lezárult egy nagy fejlesztési időszak, ezután a működtetés lesz a fő feladat, az adósságszolgálat pedig a vizsgálat alapján teljesíthető.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.