Ki lesz az elnök? Tisztújítás a KDNP-ben

Újraindul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki székéért a párt decemberi tisztújító választmányi ülésén Semjén Zsolt jelenlegi pártelnök. A kongresszusra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is.

MNO
2010. 11. 22. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semjén Zsolt az MTI-nek elmondta: miután általános a bizalom, és felkérték, hogy folytassa pártelnöki munkáját, vállalja a jelöltséget. Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben felerősödtek a kettős tagsággal szemben lándzsát törő hangok, leszögezte: a kettős tagság kérdése lezárt, befejezett és eldöntött tény a KDNP-ben.

A KDNP-t a Giczy–Bartók-korszak tulajdonképpen „megsemmisítette”. A kereszténydemokrácia úgy tudott életben maradni, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség a Fideszhez kötődve átmentette az első Orbán-kormány idején a kereszténydemokrata értékeket. A Fidesz adott otthont „a menekülteknek”, s ekkor lettek sokan tagjai a Fidesznek. Tőlük nyilvánvalóan nem várható el, hogy az ottani kapcsolatukat és párttagságukat megszüntessék. Az Európai Néppártban természetes a kettős tagság, s a magyar állampolgárság kiterjesztésével számos külhoni magyar is tagja lehet a KDNP-nek, így olyanok is, akik most szlovák állampolgárként az MKP tagjai. A kettős tagság intézménye történelmileg adott, és az Európai Néppártban is természetes – fogalmazott.

A kettős tagság nem azt jelenti, hogy a Fidesz-tag automatikusan KDNP-tag lehet. Pusztán azt jelenti, hogy nem kizáró ok – szögezte le. Tehát a helyi szervezet dönti el, kit vesz fel és kit nem. A KDNP egy demokratikus párt, többféle hangsúlynak van helye. Az mutatja a párt növekedését, hogy egyre pezsgőbb a párt belső élete. Amikor a KDNP romokban volt, nem volt ekkora érdeklődés az egyes tisztségek iránt, mint ami most van. Ez a párt erejét mutatja – mondta.

Az a politikatörténetben soha nem látott siker, hogy a KDNP-t a semmiből újjá lehetett építeni – mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: ebben az első lépéseket a korábbi elnök, Varga László tette meg.

Kitért arra, hogy születésének 100. évfordulója alkalmából levélben fordult a pártszövetséghez közel álló polgármesterekhez, hogy nevezzenek el teret, utcát, intézményeket, tantermet Varga Lászlóról.

Rubovszky György, a KDNP pártügyésze az MTI-nek elmondta: a december 18-i választmányi ülésen teljes tisztújítást tart a párt. Az elnökség mellett megválasztják többek között a párt harminctagú elnökségét, és döntenek a várhatóan hat alelnökről is.

A tisztújítások október 15-ig lezajlottak helyi szinten, majd november 15-ig a megyékben.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.