Az oktatási törvény lapunk birtokába került koncepciójából kiderül: a pályakezdők és a legkiválóbb tanárok heti kötelező óraszámát tizenöt, a többiekét öt százalékkal csökkentenék. A tervezet november 11-i verziója szerint az eddigi 22 óra helyett a pályakezdőknek 19, a pedagógus I. és a pedagógus II. fokozatba tartozóknak 21, a mestertanároknak pedig maximum 19 órát kellene dolgozniuk.
A tanulók kötelező terhelése ugyan emelkedne, de a legtöbb évfolyamon csak a mindennapos testnevelés bevezetése miatt. Emellett a hatodik és a nyolcadik osztályban várható jelentősebb változás, amely évfolyamokon heti 4,5, illetve 4 órával nőne az óraszám. A gimnáziumok felső évfolyamira járó diákok azonban jelentős terheléscsökkentésre számíthatnak. A 11. és a 12. évfolyamon ugyanis a jelenlegi harminccal szemben huszonkilenc órára csökkenne a kötelező óraszám – részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.