A polgári védelmi tábornok közlése szerint a kárenyhítés szempontjából új ház építésére, cserelakás vásárlására, megsérült ingatlanjaik helyreállítására kérhetnek támogatást vagy egyedi igények esetén pénzbeli hozzájárulást a károsultak. Pénzbeli támogatást azok kaphatnak, akik más családnál végleges lakhatási megoldásként – például idős szülők – befogadásra kerülnek – jegyezte meg.
A kormányhatározatot ismertetve Muhoray Árpád azt mondta: a nem ingatlanokat ért károk enyhítésére is lehetőség nyílik, így családonként egy gépkocsi értékarányos áráig, háztartási ingóságok esetében maximum 500 ezer forintig, ruhaneműk, raktározott élelmiszerek esetén maximum 200 ezer forintos értékhatáráig igényelhetnek kárenyhítést, de a jogosságot hitelt érdemlően bizonyítani kell.
Lasztovicza Jenő, a védelmi és kármentő bizottság elnöke azt mondta: a Magyar Kármentő Alapba eddig befolyt mintegy 1,2 milliárd forintból lehetőség nyílik további ingóságok kárpótlására, ugyanis a kormányhatározatban foglaltakat nem ennek az alapnak a számláján lévő adományokból fedezik.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.