Közel másfél milliárdot osztott szét a Szülőföld Alap

A Szülőföld Alap őszi pályázatain 1,315 milliárd forint támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között – mondta Ulicsák Szilárd miniszteri biztos.

MNO
2010. 11. 25. 6:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ulicsák kiemelte: a keretösszegből a romániai pályázók 38 százalékkal, a szlovákiaiak 14 százalékkal, az ukrajnaiak 18 százalékkal, a szerbiaiak 21 százalékkal, a kis régiók és Magyarország mindössze 9 százalékkal részesültek. A miniszteri biztos közlése szerint az oktatási kollégium pályázatán magyarországi szervezetek összesen 38,7 millió forintot nyertek el. Ebből a határon túli magyar diákok magyarországi szakmai gyakorlaton, tanulmányi versenyeken, programokon való részvételének támogatására 20 millió forint jut majd, felnőtt- és szakképzésre 13,7 millió forint.

A romániai szervezetek 284,9 millió forintot nyertek el. A felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési programok támogatására 90 millió forintot, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények és/vagy háttérintézmények működési, kutatási és eszközfejlesztési, valamint szakmai programjainak támogatására 52 millió forintot, magyar nyelven is oktató intézményekben, háttérintézményekben a tudományos kutatások, kiadványok támogatására, konferenciák, szakmai fórumok szervezésére 35 millió forintot, iskolai tanítók és tanárok számára felnőttképzési projektek, illetve szakmai továbbképzések támogatására 15 millió forintot osztanak szét.

A szórványvidéken működő magyar nyelvű oktatási intézmények és háttérintézményeik fejlesztési és működési támogatására, valamint szórványoktatást segítő intézmények oktatóknak és diákoknak szóló szakmai programjainak segítésére 25,9 millió forintot ítéltek oda. Magyar nyelven oktató szakiskolák laboratóriumai és tanműhelyei felszerelésének és oktatási projektjeinek támogatására 42 millió forintot szavaztak meg, míg lebonyolító szervezetek részére szakképzési, felnőttképzési, felsőoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából 25 millió forintot.

Több mint 100 millió jutott a szlovákiai szervezeteknek

A szlovákiai szervezetek 106,1 millió forintos támogatást kapnak összesen. A felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési programok támogatására 33 millió forintot, szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatására 30 millió forintot, szakképzési és felnőttképzési programokat megvalósító intézmények és szervezetek működési és eszközbeszerzési támogatására 20 millió forintot kapnak. A szórványban lévő intézmények által vagy szórványban élők számára nyújtott felnőtt- és szakoktatási, szakképzési programok és működési költségek támogatására 13,5 millió forintot ítéltek meg.

A szerbiai pályázók 157,5 millió, az ukrajnaiak 135,5 millió, a horvátországiak 14,7 millió forintot, míg a szlovéniai és osztrák szervezetek egyaránt 7,1 millió forinthoz juthatnak. Kitért arra is, hogy a kulturális kollégiumnál előfordult, hogy csaknem tízszeres túljelentkezés volt a megítélhető támogatási keretre. Ezért 2011-ben különös hangsúlyt kell fektetni az identitástudatot megerősítő kulturális és egyházi intézményi programokra – hangsúlyozta. Közölte: a határon túli magyarok részvételével a Magyarországon megvalósuló művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, örökségvédelmi rendezvények, fórumok, képzések megvalósítására 246,192 millió forintot nyertek el a kulturális és médiakollégium pályázatán.

A kollégium romániai szervezetek támogatására 145 millió forintot ítélt oda. Támogatást nyújtanak többek között művészeti és közgyűjteményi, közművelődési intézmények és szervezetek működésére és programjaikra 35,4 millió forint értékben, magyar kulturális internetes portálok, napi és hetilapok támogatására 22 millió forint értékben. A magyar nyelvű folyóiratokat, könyvkiadást és a kulturális szellemi örökség digitalizálását 45 millió forinttal segítik.

2011. június 30-ig kell elszámolni

A kollégium a szlovákiai szervezeteket 52,1 millió forinttal támogatja. Ebből a kulturális, művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek számára országon belüli tájolási programok és új produkciók megvalósítására, illetve a szlovákiai magyar alkotóművészeti intézmények és szervezetek (képző-, ipar- és fotóművészet) programjainak a támogatására 22,5 millió forintot ítélt oda.

A magyar nyelvű lap- és könyvkiadók támogatására 6 millió forintot, a magyar nyelvű elektronikus média működési és beruházási költségeinek támogatására 4 millió forintot hagyott jóvá. Épített kulturális örökség, tájházak és egyházi épületek állagmegóvásának és felújításának támogatására 17 millió forintot szavazott meg, kulturális, művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatása továbbpályáztatás céljából pedig 2,6 millió forintot.

Az ukrajnai pályázók 68,2 millió forintot, a szerbiaiak 79,26 millió forintot nyertek el a kollégium pályázatain. A horvátországi pályázóknak 9 millió forintot ítéltek oda, míg a szlovéniaiaknak 9,8 millió forintot. Ausztriai magyar szervezetek 3,8 millió forinthoz juthatnak. Az önkormányzati és informatikai kollégium pályázatán a magyarországi szervezetek 9 millió forintot, a romániaiak 65,63 milliót, a szlovákiaiak 24,5 milliót, a szerbiaiak 36,4 milliót, az ukrajnaiak 29,24 milliót, míg a horvátországiak 3,5 milliót nyertek el.

Ulicsák elmondta, hogy az utalások a szerződések megkötése után azonnal kezdődnek. Ezek már folyamatban vannak, tehát a legtöbb pályázó már az idén hozzájuthat a forrásokhoz. A felhasználásról, tekintettel arra, hogy 2010-es költségvetési forrásokról van szó, 2011. június 30-ig kell elszámolni. Aki nem számol el határidőre, nem nyújthat be érvényes pályázatot a soron következő kiírásra, illetve más közpénzből sem kaphat támogatást.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.