Kifejtette: egyfajta egészségügyi integráció segítheti a válságkezelést, a holdingszerű működési forma stabilizálhatja az egyes kórházak gazdasági helyzetét. A „menetrendről” szólva az egészségügyért és szociális ügyekért felelős helyettes városvezető elmondta, idén már megkezdődik a holdingkoncepció megalapozása, jövő év őszéig felépítik a közös szolgáltatásokat, és kiépítik az informatikai rendszert.
A holdingirányítás alatt az intézmények gazdasági társaságként fognak működni, jövő októbertől elindulnak a központosított funkciók, így a beszerzések vagy a gazdasági adminisztráció – ismertette a politikus a Szervezetfejlesztés mikro- és makroszinten – XI. egészségügyi outsourcing konferencián, amelyet az IME, az egészségügyi vezetők szaklapja rendezett.
Pesti szerint fenntarthatatlan az az eddig tapasztalt állapot, hogy a fővárosnak mint fenntartónak (tulajdonosnak) nem volt igazán beleszólása az általa irányított intézetek működésébe. Példaként említette, hogy van olyan fővárosi kórház, amelynek nincs adóssága, de abba, hogy több száz millió forintos megtakarítását mire fordítja az adott intézmény, a fővárosnak már nincs beleszólása. A politikus szerint ez nem járható út, azon egy egységes, valódi – holdingszerű – irányítással lehet változtatni.
Jelenleg Budapesten 12 fővárosi fenntartású kórház van, amelyek mind önállóan működnek és gazdálkodnak. Ezen intézmények összadósság-állománya meghaladja a 8 milliárd forintot, amelyből 3 milliárd a lejárt idejű tartozás. Pesti Imre ismertetése szerint négy olyan fővárosi kórház van, amelynek fenntartása finanszírozhatatlan, kettőhöz pedig csődbiztost rendeltek. A politikus hozzátette: több tíz milliárd forintra lenne szükség az épületek felújítására, műszervisszapótlására, illetve a működtetés szinten tartásához, miközben a főváros évente 2-4 milliárd forintot fordít az ellátás fejlesztésére. Pesti szerint a döntéshez politikai támogatás kell, a támogatáshoz pedig bátorság. – Ha rajtam állna minden, akkor már működne a rendszer – fogalmazott.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.