A szokott parlamenti menetrenddel ellentétben nem hétfőn, hanem kedden lesznek a határozathozatalok az Országgyűlésben, a napirend előtti felszólalások után. A Ház megválasztja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnökét és tagjait. Ezután együttes záróvita lesz Lázár János három indítványáról. Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú jogszabályokat úgy módosítaná a Fidesz frakcióvezetője, hogy a 98 százalékos különadót visszamenőleges hatállyal 2005. január 1-jétől kellene fizetni. A különadó összeghatára 3,5 millió forintra emelkedne, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetőinél azonban a különadó összeghatára 2 millió forint maradna a szabadságmegváltással együtt. Azokra, akik nyugdíjba vonulnak, nem vonatkozna a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály hatálya.
Az alkotmányra, valamint az Alkotmánybíróságra (AB) vonatkozó törvény módosítása azt tartalmazza, hogy a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az AB csak akkor semmisíthetné meg, ha a tartalmuk az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sérti. Az alkotmányra, illetve az AB-re vonatkozó törvény módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Előbbiről név szerinti szavazás lesz.
Szavaznak az adótörvényekről
Ugyancsak kedden záróvita és zárószavazás lesz a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatról, amely tartalmazza egyebek mellett azt, hogy a magánszemélyeknek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal kellene adózniuk, tehát a külön adózó jövedelmek – osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlanátruházásból származó jövedelem – után is ugyanekkora lenne az adó. A javaslat már az első gyermek vállalását is támogató, jövedelemkorláthoz nem kötött családi kedvezményt vezetne be, amely az összevont adóalapot csökkentené. A családi kedvezmény megosztható lenne a házaspárok, élettársak között. Szintén a jövő évi adótörvényről szóló indítványban szerepel, hogy 0,5 százalékkal emelkedik a nyugdíjjárulék, és további két évig, 2013. január 1-jéig megmarad az energetikai cégekre 2008-ban kivetett úgynevezett Robin Hood-adó.
Döntenek a képviselők a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslatról is. Az előterjesztés alapján a jövő év első napján Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) néven összeolvad az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség. Zárószavazás lesz az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvény módosításáról is. E szerint az Országgyűlés a jövőben a jelenlegi hat év helyett kilenc évre választaná meg a legfőbb ügyészt, akit csak az ügyészek közül lehetne kinevezni.
Módosul a tartással kapcsolatos törvény
Szintén kedden szavaz a Ház a tartással kapcsolatos törvények módosításáról. Az indítvány célja, hogy biztosítsák azoknak a gyermekeknek az egzisztenciális biztonságát, akik nem teljes családban élnek. A javaslat lehetővé teszi a tartásra kötelezett külföldiek felkutatását még azelőtt, hogy a kérelmező egy másik tagállamban eljárást indítana. Záróvitát és zárószavazást tart a parlament a fővárosi és a megyei kormányhivatalokról szóló javaslatról. Az indítvány alapján a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaként 2011. január 1-jétől létrejönnek a fővárosi, valamint megyei kormányhivatalok, ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része. Megszülethet a döntés a MÁV Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002–2010 közötti döntéseket vizsgáló parlamenti bizottság létrejöttéről, amelyre a Fidesz és a KDNP képviselői tettek javaslatot.
Ugyancsak kedden voksolhat a Ház a konzuli védelemről szóló törvény módosításáról, amely lehetővé teszi a külképviseleteken – a kettős állampolgársághoz kapcsolódó, várhatóan emelkedő számú igénylés miatt – kezdeményezett eljárások egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lebonyolítását. A határozathozatalok után folytatódik a jövő évi költségvetés általános vitája, amelyben ma szólalhatnak fel a magyar európai parlamenti képviselők. Ezután várhatóan lezárul az új PSZÁF-törvény és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló indítványok általános vitája. A tervezett napirend szerint elkezdik annak a jobbikos törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szól.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.