A hétfőtől csütörtökig tartó időszak első felében többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd időnként már felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de szórványosan csapadék még előfordulhat.
Az erős déli, délnyugati szél több helyen viharossá fokozódhat. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének harminc százalékán lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és végén 4–9, közte 6–11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13–19, az időszak végén csak 8–13 fok között valószínű.
(OMSZ)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.