Közleményben próbálta magyarázni tegnap Paul Lendvai a Heti Válaszban megjelent leleplező cikk állításait, amely szerint önkéntes informátorként segítette a Kádár-diktatúrát, és ellenzékiekről jelentett. A magát a kommunista rendszer elleni küzdelem élharcosaként bemutató, Bécsben élő magyar származású újságíró közleményében azt írta: megdöbbenéssel olvasta a cikket, amely őt „emberi becsületében” és „újságírói hírnevében” sértette meg.
Állította: „Természetes és szokásos újságírói gyakorlat volt és ma is az a diplomatákkal és hivatalos személyekkel tartott kapcsolat kötetlen beszélgetések formájában. Ilyenkor a dolog természeténél fogva a felek információkat is cserélnek, anélkül, hogy egymást informátornak tekintenék.” A hetilap dokumentummal támasztotta alá, hogy Paul Lendvai a bécsi nagykövetségen keresztül jelentett a pártvezetésnek az 1985-ös budapesti ellenzéki csúcsról, amelyen hazai (például Konrád György, Csoóri Sándor) és külföldi (többek között Susan Sontag, Timothy Garton Ash) értelmiségiek is megjelentek – további részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.