A felmérés szerint a Fidesz támogatottsága a teljes lakosság körében 44, a biztos pártválasztók között 66 százalék, míg az MSZP-t a teljes lakosság körében 14, a pártválasztók esetében pedig 17 százalék támogatná szavazatával. A Jobbikra a teljes lakosság körében 7, míg az LMP-re 4 százalék voksolna, a két ellenzéki párt támogatottsága a pártválasztók körében 11, illetve 5 százalék.
Hozzátették: a kormánypárt pozícióját erősíti az MSZP és a Jobbik széles körű elutasítottsága: a válaszadók 63 százaléka biztosan nem szavazna a szocialistákra, és 48 százalék tartja kizártnak, hogy a Jobbikot támogassa. Orbán Viktor kormányfő novemberben is vezeti a politikusok rangsorát, de mostani 56 százalékos kedveltsége már lényegesen elmarad a május elején mért 68 százaléktól, a Fidesz szavazótáborán belül viszont 96 százalékos a támogatottsága.
Az utóbbi két hónapban Schmitt Pál államfő kedveltsége is csökkent (60 százalékról 54 százalékra), ugyanakkor még a legkedveltebb ellenzéki politikus, Schiffer András sem tudja megelőzni a népszerűségi rangsorban a fideszesek közül legkevésbé kedvelt Kövér László parlamenti elnököt.
Az utóbbi hetek több kormányzati döntéséről viszont inkább negatív a lakosság véleménye, így az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozásáról, és a magán-nyugdíjpénztári befizetések visszatartásáról is – derül ki a közvélemény-kutató cég HVG számára készített, 1200 fős országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.