Most rendbe teszik? – Másodfokon tárgyalják a móri ügyet

Kedden megkezdi a Fővárosi Ítélőtábla a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás büntetőperének másodfokú tárgyalását. A táblabíróság Weiszdorn Róbert ügye mellett december közepéig a vérengzés miatt korábban elítélt Kaiser Ede, illetve a korábban megvádolt Hajdú László ügyében is lefolytatja a másodfokú eljárásokat. Mindhárom pert ugyanaz a tanács tárgyalja, először Weiszdorn Róbert esetében születhet jogerős ítélet.• Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Kaiser Edét

MNO
2010. 11. 13. 9:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Weiszdorn Róbertet 2008 decemberében ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre a Fejér Megyei Bíróság, de a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből nem zárta ki. A döntés ellen a vád és a védelem is fellebbezett: előbbi súlyosbításért, utóbbi enyhítésért. A nem jogerős ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérképezésében, a bankrablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd – magát biztonsági őrnek kiadva – a pénzintézet ajtajához állt és elküldte az érkező ügyfeleket. A bankrablás során alig több, mint 7 millió forintnak megfelelő pénzt – forintot és valutát – zsákmányoltak a tettesek.

A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, Hajdú Lászlót azonban a móri vádpont miatt nem, csak más fegyveres rablások miatt ítélte 15 év szabadságvesztésre. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztése jogerőre emelkedett, Hajdú László esetében azonban új eljárást írt elő a táblabíróság. A megismételt eljárásban 2008 októberében nem jogerősen 17 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Hajdú Lászlót, Kaiser Edével közösen elkövetett rablások és más bűncselekmények miatt, a móri vádpontban azonban – az ügyész vádmódosítása révén – nem mondta ki bűnösnek.

Kaiser Ede két és fél éve töltötte a móri bankrablás miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztését, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatás során 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László. Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésének végrehajtását a Fővárosi Bíróság felfüggesztette, perújítási eljárása 2008 őszén kezdődött meg, s tavaly novemberben a bíróság kimondta: nem ő az egyik móri gyilkos.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.