„Nem hazudozhatunk, ahogy önök tették”

A 2011-es költségvetés leginkább azt üzeni, hogy a 2,8 százalékos hiánycél tartása a legfontosabb – jelentette ki hétfőn a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában a parlamentben Lázár János, a Fidesz vezérszónoka.

MNO
2010. 11. 15. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista párt az elmúlt nyolc évben Magyarországot Európa hazug emberévé tette, „így nekünk különösen kell ügyelnünk arra, hogy betartsuk azt a hiányt, amit megígérünk” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, majd a szocialistákhoz fordulva hangsúlyozta: „mi ebben nem játszhatunk, nem hazudozhatunk, ahogy önök tették”. A jelenlegi kormányoldal nem engedheti meg magának, hogy meghamisítsa Magyarország mérlegeit, mint ahogy azt az MSZP többször megtette – fűzte hozzá Lázár.

Álláspontja szerint kiemelten fontos, hogy a hiány és az államadósság csökkenjen. Ez a büdzsé nem az embereknek fog fájni, ellentétben a szocialisták költségvetéseivel – mondta, megjegyezve, hogy a következő években nehezebb lesz leszakadni, mint felzárkózni, mert a jövő évi büdzsé sokak számára jelent majd védelmet. Lázár úgy fogalmazott, a kényszert az MSZP gazdaságpolitikája jelenti, a lehetőség pedig a teljesen új adórendszerben van. Hozzáfűzte, a költségvetésnek az adópolitikával összefüggő lehetőségét a háztartások, a családok és a vállalkozások fogják megérezni. Hangsúlyozta, az államnak igenis spórolnia kell, és azt magán kell kezdenie. A frakcióvezető közölte azt is, hogy a következő év tavaszán az állam hozzálát a nagy ellátórendszerek átalakításához, és ez „különleges feladatot ró majd a törvényhozásra is”. „Mi úgy szeretnénk átalakítani ezeket az ágazatokat, hogy megnyerjük hozzá a magyar társadalom támogatását” – tette hozzá Lázár.

A Fidesz másik vezérszónoka, Rogán Antal azt mondta, a 2011-es büdzsének az a feladata, hogy helyreállítsa a magyar gazdaságpolitika és Magyarország hitelességét. A politikus több hiánycélt is felelevenített a szocialista kormányok éveiből: 2004-ben például 5,4 százalékos költségvetési hiányt ígértek, végül azonban 6,4 százalék lett. 2010 első hónapjaiban, május végéig pedig a büdzsében előírt, rendelkezésre álló költségvetési hiány teljes összegét elköltötték – emlékeztetett.

A szocialisták nyolcéves kormányzásának szaldója óriási költségvetési hiány, megnövekedett államadósság és gyakorlatilag nulla százalék érdemi gazdasági bővülés – összegzett Rogán, aki szerint az MSZP sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe hozta az országot növekedés, államadósság, deficit és hitelesség tekintetében a közép-európai versenytársakhoz képest. Mindezek miatt a 2011-es költségvetésnek a felelősség jegyében kellett elkészülnie – hangsúlyozta a fideszes képviselő.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.