A KSH adatai szerint 2010 első nyolc hónapjában több mint 3 százalékkal csökkentek a bolti eladások. Válságadó címén a kormány összességében harmincmilliárd forintot vár idén azoktól a kiskereskedőktől, akiknek a nettó éves árbevétele meghaladja az 500 millió forintot.
2010-ben a válságadó kifizetése szinte a lehetetlennel határos, meg kell próbálni a lehetetlent. 2011-ben más lesz a helyzet, hiszen az adótörvények alapján a lakosság fogyasztása növekedhet – mondta el Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára kifejtette: ha megvalósul a költségvetési törvényjavaslatban a kormány által előre jelzett 2,5 százalékos növekedés, akkor ennek egy része a kereskedelemben fog megjelenni, így nagyobb lehet a mozgástere a kereskedőknek.
Hasonlóan érvelt a gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár is. – Valahol elveszünk, de valahol visszaadunk – fogalmazott Horváth Endre. Kiemelte az szja-csökkentést és a társasági adó tízszázalékos kulcsához tartozó jövedelemhatár megemelését. Azt mondja, az intézkedésekkel egy lépésben sikerül a stabilitás biztosítani (megvalósítani a deficitcélt) és GDP-növekedést elérni. Hozzátette: a kormány szerint 3 százalékos növekedés várható, de az IMF is 2,5 százalékot jósol.
Az osztrák–holland tulajdonban lévő Spar ausztriai vezetője már október közepén ijesztőnek minősítette a válságadó kivetését. A magyarországi leánycég vezetője az egyeztetés elmaradását kifogásolta. – Véleményem szerint átgondolatlanul lett meghatározva ez az adó, nem arányos, nem biztosítja az igazságos adóterhelés alapelvét – fogalmazott Feiner Péter, aki egyben az OKSZ elnöke is.
Az egyik hazai élelmiszerüzlet-lánc elnöke szerint Magyarország nem veszít azzal, ha a válságadó hatására megtorpan a multik terjeszkedése. – Én nem leszek attól borzasztóan szomorú, ha nem épül újabb hipermarket valahol Magyarországon, vagy ha újabb bevásárlóközpont sem telepszik meg. Azt gondolom, hogy az ország szempontjából ez nem jelent majd túlságosan nagy veszteséget – jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (Áfeosz) elnöke.
Az átmenetileg bevezetett válságadók a kormány tervei szerint 2013-tól szűnnének meg.
(HírTV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.