Sárközi János József elmondta: azért adták vissza az ingatlant a város vagyonkezelő cégének, mert önkormányzatuknak nem volt pénze a felújításra és a fenntartásra. Mint mondta, a Rákóczi utcai épületben a feltételek nem voltak adottak közösségi programjaikhoz, nem volt fűtés, bútorzat, és a burkolatok is hiányoztak.
A kisebbségi önkormányzat ismeretterjesztő előadásokat, hagyományápoló zene- és táncoktatást, számítógépes oktatást tervezett a közösségi házban. A 300 négyzetméteres épületet 2005-ben kapta a szekszárdi önkormányzattól a helyi cigány autonómia. Sárközi János József szerint „siralmas állapotban” került hozzájuk a ház, ahol korábban „köztudottan olyan roma családok laktak, amelyek nem tudtak vigyázni az építményre”.
A felújításra összesen 1,8 millió forintot fordítottak, és többen végeztek társadalmi munkát az épületen, de szavai szerint ez kevésnek bizonyult. „Azt az ígéretet kaptuk a város vezetésétől, hogy ha lesz megfelelő ingatlan, nem zárkóznak el attól, hogy méltó helyet kapjunk” – fűzte hozzá. A kisebbségi testület elnöke azt is elmondta, hogy félmillió forintos támogatást kérnek erre az évre a szekszárdi közgyűléstől, mert az októberben alakult kisebbségi önkormányzatok ez évi támogatása, 94 ezer forint nem elég a programjaikra és a működésre.
Utóbbiak között a kisebbségi önkormányzati iroda fenntartását, valamint az irodavezető béréhez való hozzájárulást említette. Sárközi János József közlése szerint a szekszárdi cigány kisebbségi önkormányzat tagjai nem kapnak tiszteletdíjat, az elnök telefonköltségét az önkormányzat fizeti.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.