A várhatóan több száz résztvevőt vonzó médiatalálkozó első pódiumbeszélgetésén újságírók elemzik az új médiatörvény megalkotásának szükségességét. Kifejti véleményét a közszolgálatiságról többek között Balogh László, a közmédiumokat felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.
A rádiók közszolgálati hírszolgáltatásban vállalt szerepéről fog beszélni az InfoRádió, a Class FM, a Neo FM, valamint a Magyar Rádió képviselője. A hírügynökségi és az online újságírás kapcsolatáról lesz szó egy másik beszélgetésen, amelyen felszólal Gerényi Gábor, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke, Pach Ferenc, az MTI és Weyer Balázs, az Origo.hu főszerkesztője.
Az eseményen fórumot tart Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, és válaszol a résztvevők előzetesen, valamint a helyszínen feltett kérdéseire. Érdekesnek ígérkezik a Kétféle valóság címet viselő beszélgetés, ahol a Hír TV vezérigazgató-helyettese, a Lánchíd Rádió képviselője, illetve az ATV elnöke és a Klubrádió főszerkesztője veti össze nézeteit arról, hogy létezik-e jobb-, illetve baloldaliként meghatározható médium.
A konferencia első napján premier előtti ősbemutató keretében vetítik le Tímár Péter legújabb vígjátékát, a Zimmer Feri 2-t. A filmet megelőző pódiumbeszélgetésen három producer beszélget a magyar film helyzetéről, jövőjéről és a hazai filmgyártás finanszírozásáról. A kerekasztal résztvevői a Zimmer Feri 2-t producerként jegyző Kálomista Gábor, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke, Csupó Gábor, akinek a nevéhez többek között A Simpson család című rajzfilmsorozat köthető, valamint Andy Vajna hollywoodi filmproducer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa.
A konferencia második napján egyebek között a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló, frissen elfogadott törvény, az úgynevezett médiaalkotmány előnyeiről és hátrányairól vitáznak a szakértők.
Bemutatkoznak
A legnagyobb várakozás a négy közmédium új vezetőjének bemutatkozását övezi. Az Új vezetők, új irányok címet viselő beszélgetésen Medveczky Balázs, a Magyar Televízió; Jónás István, a Magyar Rádió; Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója fejti ki álláspontját a közszolgálati médiumok jövőbeni szerepéről, önállóságukról és egymásra utaltságukról. A négy vezérigazgatót az intézmények élére múlt hét csütörtökön választotta meg a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, megbízatásuk határozatlan időre szól és november 19-től él.
A konferenciát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatja és a Korrektúra Kft. szervezi. Sárosi Mona ügyvezető az MTI-nek korábban nyilatkozva azt mondta: a szakmai találkozó reményei szerint olyan esemény lesz, ahol nyíltan lehet beszélni a médiatörvény legnagyobb kérdéseiről.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.