Október 29-én hat indítványt nyújtott be a fideszes Kósa Lajos és Tarlós István. Ezek tárgyalását egyelőre nem kezdte meg a parlament, a javaslatok mindegyike a bizottsági tárgysorozatba vételre vár. Kósa Lajos ezekkel kapcsolatban az MTI-nek hétfőn elmondta: két előterjesztésükön érdemben változtatnak az eredeti szöveghez képest, azok tárgyalása várat magára, de a másik négyet szeretnék még idén elfogadtatni. Az előterjesztők változtatnának a szabálysértési törvény általuk kezdeményezett módosításán. Az eredeti javaslatban az szerepel, hogy 2011. január 1-jétől a helyszíni bírság mai 20 ezer forintos felső határa 100 ezer forint legyen; az alsó, háromezer forintos összeghatár nem változna.
Kósa ezzel kapcsolatban elmondta: rájöttek, eredeti javaslatuk nem jó, a helyszíni bírság rendszerét a környező országok szabályaihoz kellene igazítani. Az új javaslatban azt fogják megfogalmazni, hogy a helyszíni bírság felső határának összege 50 ezer forint legyen, és ha külföldi rendszámú autó azt nem fizeti ki a helyszínen, akkor az autót ne engedjék tovább, vagy vegyék le a rendszámát.
A másik, vitatott javaslatuk az volt, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényeket módosította volna, és szűkítette volna a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek jogosítványait. A fideszes képviselők azt kezdeményezték, hogy a társadalmi és az érdekképviseleti szervek a közigazgatási hatósági eljárások esetében ne indíthassanak jogorvoslati eljárásokat. Ezzel kapcsolatban Kósa azt mondta: újra kell fogalmazni a javaslatukat, arról a parlamenti pártokkal egyeztetni fognak. Úgy fogalmazott: a komoly, nagy múltú, értelmezhető munkát kifejtő környezetvédelmi szervezetekkel, civilekkel semmi probléma sincs. A másik négy javaslatnál továbbra is az a szándék, hogy azokat idén elfogadja a parlament – tette hozzá. A fideszes politikusok október végén kezdeményezték a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását is úgy, hogy jövő év január 1-jétől a közszolgálati jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül is megszüntethesse.
Emellett – a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításával – kezdeményezték azt is, hogy kinevezéssel ne, csak megbízással lehessen vezetői beosztást ellátni a jövőben a közalkalmazotti körben. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosításával azt indítványozták, hogy a jövőben a képviselő-testületek csökkenthessék a polgármesteri díjat. A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításában azt kezdeményezték, hogy a fővárosi önkormányzaton túl a kerületekben, a megyei jogú városokban és a megyei önkormányzatoknál is lehessen több aljegyezőt kinevezni.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.