További kétmilliárdot adnának a turizmus fejlesztésére

A Fidesz 2011-re pluszpénzeket adna a turizmus területének: megemelné a marketingkiadások összegét, kompenzálná az idegenforgalmiadó-bevételeket, és többletforrást biztosítana ahhoz, hogy minél több légi járat érkezhessen Magyarországra.

MNO
2010. 11. 24. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezt Bánki Erik, a kormánypárt szakpolitikusa közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: 6,5 milliárd forintra emelnék a turisztikai marketingtámogatás összegét. A fideszes képviselő azt mondta, Magyarországon a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok évről évre csökkentették a turisztikai marketingköltségeket, és 2010-re nettó 4,6 milliárd forint maradt összesen. A Fidesz mostani módosító indítványai azonban rendezni kívánják ezt a helyzetet, és így 2011-ben 6,5 milliárd forintra emelhető a turisztikai marketingtámogatás összege – fejtette ki.

Szólt arról is, hogy szeretnék, ha megújulna a Magyar Turizmus Zrt., és az eddigi pazarló, bürokratikus, túlszervezett és jelentős létszámtöbblettel működő szervezet helyett egy rugalmas, a piaci viszonyokhoz alkalmazkodni képes, költséghatékony szervezet jönne létre. Ennek érdekében változtatnának azon – folytatta –, hogy a cég költségvetésének fele, mintegy 2,8 milliárd forint működési feladatokra ment el. Mint fogalmazott, a turizmus terén is csontvázat hagyott örökül a Bajnai-kormány, hiszen 715 millió forint áfabefizetési kötelezettsége van a Magyar Turizmus zrt.-nek, amely mögé költségvetési támogatást nem rendeltek. Ha ezt ki kellene fizetnie a cégnek, akkor gyakorlatilag megszűnne a marketingtevékenység – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt módosító indítvánnyal orvosolnák.

Az idegenforgalmi adó kompenzációjára már rábólintott a kormány – közölte, majd felidézte: a Bajnai-kormány megszüntette azt a rendszert, amely szerint minden egyes beszedett idegenforgalmiadó-forint mellé a költségvetés kétforintnyi támogatást adott. Ez ötmilliárd forint veszteség volt 2010-ben, ebből azonban hárommilliárdot visszaad a jövő évi költségvetés – mutatott rá Bánki Erik. Tájékoztatott arról is, hogy 300 millió forint lesz arra, hogy a Magyar Turizmus Zrt. munkája nyomán Magyarországra minél több légi járat érkezzen.

A politikus azt mondta, a magyar EU-elnökséggel kapcsolatban legalább 40 ezer vendégéjszakára számítanak, ami többletként jelentkezhet. Szavai szerint arra is számítanak, hogy 2011-ben a külföldi vendégéjszakák száma több mint három, a belföldieké pedig több mind két százalékkal fog növekedni. Öt százalék feletti növekedéssel kalkulálnak az üzleti turizmusban is.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.