Eltörölné a közjogi méltóságok 13. havi fizetését a Fidesz

A közjogi méltóságok 13. havi juttatásának eltörlését kezdeményezi a parlamentnek pénteken beterjesztett törvényjavaslatában Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a szolidaritás elvével és a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének céljával indokolja indítványát.

MNO
2010. 12. 03. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés indoklásában a kormánypárti politikus rámutat arra, hogy a felsorolt közjogi méltóságok minden naptári évben külön juttatásként egyhavi tiszteletdíjra jogosultak. A közszférában foglalkoztatott polgárokat a jelenleg hatályos jogi szabályozás alapján – a közjogi méltóságokéhoz hasonló jellegű – 13. havi illetmény nem illeti meg – teszi hozzá a frakcióvezető.

Lázár János leszögezi: a Fidesz politikájának „egyik legfontosabb alappillére a szolidaritás, mely alapelv maradéktalan megtartása, valamint a nemzeti együttműködés programjában szereplő hiteles, a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja indokolttá teszik a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke plusz egyhavi juttatásának eltörlését”.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.