A tárca vezetője közölte: több mint kétezer fővel felállítják a tartalékos rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben esetleg bekövetkező katasztrófákra még nagyobb erőkkel, még hatékonyabban tudjanak reagálni. A honvédség tartalékereje január 1-jétől átveszi a katonai objektumok, a laktanyák őrzés-védelmét.
A jövő évi költségvetés tervezete több mint 22 milliárd forintos többletforrást biztosít a honvédség számára – mondta a miniszter az ünnepséget követően, újságírói kérdésre válaszolva. Ebből az összegből egyebek között mód nyílik a haditechnika fejlesztésére, helikopterek felújítására. A katonai számítástechnikai rendszerek védelmére, az ellenük irányuló támadások elhárítására 200 millió forintot irányoztak elő jövőre.
A vörösiszap-katasztrófa okozta környezeti károk elhárítása során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül a honvédelmi miniszter Katasztrófa-elhárításért szolgálati jelet adományozott az 5. Bocskai István Lövészdandárnak; a 25. Klapka György Lövészdandárnak; a 86. Szolnok Helikopter Bázisnak; a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednek; a 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljnak; a 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednek; az 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezrednek; a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednek; a 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednek; a Pápa Bázisrepülőtérnek; a Bakony Harcikiképző Központnak; a Görgey Artúr Vegyivédelmi Információs Központnak és a Katonai Közlekedési Központnak.
Hende Csaba ünnepi beszédében felidézte a vörösiszap okozta pusztítást és azt az emberfeletti munkát, amelyet a bajba jutott honfitársakért végeztek a honvédek. Emlékeztetett: több mint kétezer katona és félezer technikai eszköz dolgozott az ajkai térségben. Háromszáz tonna iszapot és törmeléket lapátoltak el kézi erővel, takarítottak udvart, tisztítottak házakat és utakat, segítettek menteni az iszapból, ami menthető volt. A szentesi műszaki ezred katonái Kolontáron hat nap alatt hidat építettek, amely a következő másfél-két évtizedben szolgálja majd a helyi közösséget. „Ez a híd számunkra az újrakezdés egyik jelképe lett” – mondta a honvédelmi miniszter.
A bőnyi önkormányzat ezúttal fejezte ki köszönetét a győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonáinak, akik a június eleji árvíz elleni küzdelemből vették ki a részüket. Az önkormányzat zászlószalagot adományozott a rakétaezrednek. Az eseményen megemlékeztek a légvédelmi rakétaezred fegyvernemi napjáról és Borbáláról, a tüzérek védőszentjéről. Az ezrednek Borbála-szobrot ajándékozott Macsej Vikló haditengerészeti kapitány, lengyel véderőattasé a két nép közötti barátság jelképeként. Végül tüzéreket avattak és megkoszorúzták a fegyvernemi kopjafát.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.