A vezető baloldali brit napilap feldolgozatlan, nyers formában tette közzé a rendkívül hosszú anyagot, amelynek végén a „Clinton” név szerepel. Az anyag tavaly júniusi keltezésű.
A „biometrikus” kifejezés a The Guardian által adott címben szerepel, a közzétett anyagban ugyanakkor „biográfiai” jellegű információk összeállításáról esik szó. A több oldalnyi, felsorolásszerű listán az elküldendő információk között szerepelnek hivatali, szervezeti titulusok, nevek, beosztások, és „névjegykártyákon szereplő egyéb információk”, telefon-, mobil- és faxszámok.
Szerepelnek a jelentős részben szabványosított szövegezésűnek tűnő, de specifikusan magyar vonatkozású részeket is tartalmazó felsorolásban a NATO kötelezettségek teljesítésére irányuló „tervek és erőfeszítések”, a hozzáállás a NATO és amerikai erők magyarországi állomásoztatásához, illetve a magyar erők „országon kívüli bevetéséhez”.
Szerepel a szövegben információkérés az ellenzéki és szélsőséges csoportokról, beleértve azok hazai és külső támogatását. Külön említi a leírat ebben az összefüggésben a Magyar Gárdát. Kitér a felsorolás a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekkel, valamint a jövő évi EU-elnökséggel és az euróövezettel kapcsolatos „politikára, tervekre és erőfeszítésekre”.
Arra is kíváncsiak voltak a dokumentum szerint, hogy mennyire tartják tiszteletben hazánkban az emberi jogokat, de részleteket kértek a magyarországi demográfiai helyzet alakulásáról, a fertőző betegségek gyakoriságáról, valamint arról is, hogy milyen tervei vannak az országnak a csökkenő népesség pótlására.
(MTI, MNO)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.