Kevesebb munkáért ugyanannyi pénz

Havi egymillió forintot fizetett 2004 óta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy informatikai cégnek azért, hogy raktáron tartson számítógép-alkatrészeket. De ha valami cserére szorult, akkor az alkatrészt külön ki kellett fizetnie az állami cégnek, a piaci árnál drágábban. Az azóta már felmondott szerződés szerint ha kevesebbet dolgoznak az informatikusok, akkor is ugyanannyi pénzt kapnak.

Magyar Nemzet
2011. 05. 24. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos visszásságokat tárt fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. jogi átvilágítása a Montana Zrt.-vel kötött szerződés kapcsán. A céget még 2004 januárjában egy meghívásos közbeszerzési eljárásban választotta ki informatikai rendszereinek karbantartására és tanácsadásra a NIF jogelődje, a Nemzeti Autópálya Rt.

A lapunk birtokába került jogi átvilágítás szerint a szerződés több szempontból rendkívül kedvezőtlen az állami cégre nézve. Kiemelték: a Montana fix havidíjat kapott (tavaly nettó 12,2 millió forintot), amelyért legfeljebb az előre meghatározott havi munkamennyiséget volt köteles elvégezni – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.