Magyarországra nem terjedt át a német hasmenéses járvány

Magyarországon szerdáig nem jeleztek olyan esetet, amelyet összefüggésbe lehetne hozni a Németországban zajló, súlyos szövődménnyel járó hasmenéses járvánnyal – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel. • Járványtól tartanak Németországban

MNO
2011. 05. 25. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ÁNTSZ-hez tartozó Országos Epidemiológiai Központ (OEK) ugyanakkor a közleményben kitért arra: azok esetében, akik az elmúlt két hétben Németországban jártak és hasonló tüneteket észlelve megbetegedtek, felmerülhet ennek a betegségnek a gyanúja is. Mint írták, ezeket a fertőzéseket az OEK 1985 óta regisztrálja.

Magyarországon évente néhány eset fordult elő, azonban ez a megbetegedés összefüggő, nagy járványos méreteket nem öltött. A járványügyi szakemberek fokozottan figyelik, hogy Magyarországon felbukkan-e ilyen megbetegedés. Mind a kórokozó kimutatására, mind a szükséges intézkedésekre felkészült a szakmai szervezet, azt célozva, hogy a súlyos kórkép „behurcolás” esetén se terjedjen tovább hazánkban – tették hozzá. Az OEK ennek kapcsán ismételten felhívta a figyelmet „az általános személyi higiénés szabályok betartására”.

A coli bélbaktérium egyik válfajának számító EHEC-baktérium kiváltotta, mindenekelőtt véres hasmenéssel járó fertőzés a hatóságok szerint május közepén Észak-Németországban kezdődött. Azóta már továbbterjedt, és a 16 németországi tartomány közül legkevesebb 10-et érint. A fertőzésben megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma már meghaladja az 500-at, a betegek közül csaknem százan életveszélyes állapotban vannak. Az egészségügyi hatóságok továbbra sem tudják pontosan, mi okozza a járványt.

Szerda reggeli értesülés szerint a fertőzés Schleswig-Holstein tartományból indult, és azt helytelenül trágyázott zöldség okozta. Nem sokkal később más források ezt cáfolták. A Robert Koch országos járványügyi intézet óva intett az elsietett véleményalkotástól, és alapos vizsgálatot ígért. Ilyen járvány nem először alakult ki Németországban, ezúttal azonban a korábbiaknál jóval gyorsabban terjed, és a tünetek is jóval súlyosabbak, mint az elmúlt években.

A fertőzés a legsúlyosabb formájában a vörösvértestek pusztulásával jár, így vérszegénységet, továbbá veseelégtelenséget is okozhat. A tünetek alapján illetékesek arra következtetnek, hogy a korábbról ismert bélbaktérium új mutációjáról van szó. A német egészségügyi illetékesek szerda reggeli közlése szerint csaknem bizonyos, hogy a járvány kórokozójának tekintett úgynevezett EHEC-bélbaktérium általi fertőzés okozta az eddigi három halálesetet. Mind a három áldozat nő. A Németországban korábbról ismert járvány új sajátossága, hogy a fertőzés elsősorban felnőtt nőket érint.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.