Ménesmutyi: elindult a nyomozás

Elrendelte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. privatizációjával kapcsolatban – tájékoztatta a feljelentő, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kedden az MTI-t.

MNO
2011. 05. 24. 8:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást, amelynek határideje július 19-e. Budai Gyula csütörtökön tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Békéscsabán, a megyei főkapitányságon. A kormánybiztos újságíróknak akkor azt mondta, hivatalának vizsgálata szerint a privatizációval összefüggésben körülbelül 900 millió forintos kár érte a magyar államot.

Mint kifejtette, a vevő céget a privatizációs pályázat kiírása után egy hónappal hozták létre; az eljárás során három vagyonértékelés történt, majd a legalacsonyabb áron adták el a ménesbirtokot.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a privatizáció után a lótenyésztésért felelős kft. megmaradt állami tulajdonban, és az állam „közel 400 millió forintot juttatott vissza a vevőnek abból a kétmilliárdos vételárból, amit a ménesbirtok privatizációja során az állam részére kifizettek”. Budai Gyula számításai szerint ezért az értékesítés során 1,6-1,7 milliárd forintért vásárolták meg valójában a céget, és az értékbecslések közötti közel 500 millió forint, illetve a már említett 400 millió forintos visszajuttatás adja a 900 millió forintos kárt.

Az elszámoltatási kormánybiztos múlt hétfőn közölte, hogy feljelentést tesz a ménesbirtok ügyében. Erre a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. másnap közleményben reagált, amelyben azt írta, hogy a társaság vezetői és dolgozói szerint a ménesbirtok 2004-es privatizációja, annak lebonyolítása megfelelt a hatályos törvényi rendelkezéseknek és a privatizációs szerződés előírásainak. Csütörtökön, a feljelentés napján Budai Gyula a cég álláspontjával kapcsolatban azt mondta: az ő feladata a privatizáció vizsgálata volt, és a vitát a cég menedzsmentjének nem vele, hanem majd a nyomozó hatósággal kell lefolytatnia.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.