Mindenki megnyugodhat, megtörtént a bérkompenzáció

Gyakorlatilag a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló valamennyi cégnél megvalósult a bérkompenzáció – közölte Rogán Antal (Fidesz–KDNP), a főváros gazdasági bizottságának elnöke szerdán az MTI-vel, az MSZP aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.• „Akkor be lehetne zárni a metrót” – ki fogja ezt vállalni? + Képriport

MNO
2011. 05. 25. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rogán Antal tájékoztatása szerint több mint nyolc órát foglalkoztak a főváros összes cégének mérlegbeszámolójával, illetve üzleti tervével, annak során részletesen vizsgálták a bérkompenzáció megvalósulását. Mint mondta, ez gyakorlatilag minden fővárosi cégnél megtörtént, egy kivétel van, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI), ahol annyira rossz volt az anyagi helyzet, hogy az üzemi tanáccsal megtárgyalva azt a döntést hozták: az első félévi üzleti terv, illetve bevétel fényében fognak erről utólag dönteni.

A fideszes politikus hozzátette: tekintettel arra, hogy a BTI első negyedéves számai elég jók voltak – ez már kiderült a bizottsági ülésen –, a társaság vezérigazgatója jelezte, nagy valószínűséggel ők is meg fogják tenni visszamenőlegesen a bérkompenzációt.

Rogán Antal közlése szerint megnyugtató a helyzet, mivel a főváros az összes önkormányzat között a legnagyobb foglalkoztató az egész országban, így ha itt megtörtént a bérkompenzáció, akkor az jelentős előrelépés.

Az MSZP szerdán azt közölte: javasolja, hogy legalább az infláció mértékével megegyező mértékű béremelést kapjanak a fővárosi önkormányzati cégeknél dolgozók közül azok, akiknek a bére bruttó 300 ezer forint alatt van. Az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés nem fogadta el, György István főpolgármester-helyettes arra hivatkozott, hogy az indokolatlan lenne, miután a bérkompenzáció mindenütt megtörtént vagy meg fog történni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.