Nagy a baj, de gyorssegélyt kapnak az utcára került dolgozók

Csaknem kétszáz család megélhetése került veszélybe azáltal, hogy fizetésképtelenné vált az Ócsán működő, végrehajtás alatt álló FÉG Konvektorgyár; a dolgozók hónapok óta nem kaptak bért, a helyi önkormányzat ezért rendkívüli szociális gyorssegélyt oszt az érintett hatvan ócsai lakosnak – közölte a város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

MNO
2011. 05. 23. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bukodi Károly (Fidesz) elmondta: nemrégiben rendkívüli testületi ülést hívott össze, hogy a helyi szociális rendelet módosításával megteremtsék a „célzott” gyorssegély adásának jogszabályi feltételeit. A FÉG-től körülbelül 150-en kerültek utcára, közülük hatvanan ócsaiak. Ez utóbbi kör veheti igénybe az egyszeri, tízezer forintos gyorssegélyt, ehhez csupán egy segélykérő lapot kell kitölteniük. Mint mondta, sajnálatos, hogy noha a FÉG legnagyobb hitelezője, az MPF Holding felajánlotta a gyár továbbműködtetését, s nemcsak a dolgozók elmaradt bérét, hanem az esetleges végkielégítéseket is kifizeti, a FÉG vezetősége ebbe nem egyezett bele. Így jogilag még állományban, valójában azonban munka és pénz nélkül vannak az alkalmazottak, mivel a termelés egy ideje szünetel.

Bukodi Károly megjegyezte, hogy ebben a helyzetben főként közvetítő szerepet tölthet be, ám az ilyen irányú törekvései egyelőre kudarcot vallottak, mert a FÉG vezetői rendre nem jelennek meg az egyeztetéseken (amelyekbe bekapcsolódott Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is). A 9200 lakosú Ócsa önkormányzatának éves szinten körülbelül tízmillió forintos adókieséssel kellene számolnia, ha megszűnne a gyár – fűzte hozzá a polgármester. Közlése szerint jelenleg mintegy húszmillió forintnyi iparűzési adóval és építményadóval tartozik a FÉG, de ez a „kisebbik” baj; a nagyobb gond az érintett családok megélhetése, mert ha végképp bezárna a gyár, helyben nagyon nehéz munkát találni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.