„Pintér javaslata kezelhető és tudomásul vehető”

Közeledtek az álláspontok a belügyminiszter és a rendészeti szervek érdekképviseletei között – jelentette be a hétfői tárgyalások után Kónya Péter, a sztrájkbizottság vezetője.• „A folyó két partján, ködben állnak”

MNO
2011. 05. 23. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pintér Sándor belügyminiszter által a kormány elé terjesztendő javaslat kezelhető és tudomásul vehető, ám nem nevezhető jónak – fogalmazott Kónya Péter. Mint hozzátette: további esetleges lépéseik bejelentését megelőzően megvárják a kormány keddi ülésének döntéseit. A szakszervezeti vezető sem az egyeztetéseken elhangzott javaslatokról, sem a kormány esetleges elutasító döntése nyomán várható lépéseikről nem kívánt beszélni.

Kónya Péter azt mondta: kedden este 6 óráig várnak a kormány döntésére. A Belügyminisztérium hétfő délután azt közölte az MTI-vel: Pintér – többnapos tárgyalássorozat után – a szakszervezetek véleményének és javaslatainak figyelembevételével kialakította álláspontját a Széll Kálmán-tervben foglalt, a rendvédelmi hivatásos állományt érintő korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról. A belügyminiszter a kormányülésen ismerteti javaslatát – tette hozzá a tárca.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.