Reális veszély, ha újabb fél évig nem lesz elnök

Reális veszély, hogy a fideszes képviselők által múlt hét pénteken beterjesztett törvényjavaslat miatt újabb fél évig nem lesz elnöke a Fővárosi Bíróságnak annak ellenére, hogy beérkeztek a pályázatok, és az összbírói értekezlet véleménynyilvánítása után a főbíró dönthetne az elnök személyéről – mondta Szűcs Péter, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szóvivője hétfőn az MTI-nek.

MNO
2011. 05. 23. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szűcs Péter közölte: a múlt pénteken járt le a bíróság vezetői tisztségére kiírt pályázat benyújtási határideje; a posztra hárman jelentkeztek. Annyit elmondott, hogy mindhárom pályázó a Fővárosi Bíróság illetékességi területén tevékenykedik. Az elnökválasztás menetrendje az, hogy a bíróság összehívja az összbírói értekezletet, ott véleményt nyilvánítanak, majd a főbíró meghallgatja a jelölteket, és dönthetne arról, hogy ki legyen a Fővárosi Bíróság elnöke. A fideszes Lázár János és Varga István azonban a múlt pénteken olyan törvényjavaslatot terjesztett be, amelynek értelmében a megüresedő vagy már megüresedett bírósági vezetői tisztségek betöltését 2012. január 1-jéig, azaz az új alaptörvény hatályba lépéséig megtiltanák.

A javaslat elfogadása esetén a kihirdetést követő napon lépne hatályba a kinevezési moratóriumot elrendelő része, vagyis 2012. január 1-jéig nem lehetne pályázatot kiírni bírósági vezetői tisztségre, a már kiírt pályázatot nem lehetne elbírálni, továbbá bírósági vezetőt nem lehetne kinevezni, és a tisztség egyéb módon sem lenne betölthető, kivéve, ha a tanácselnök tisztsége a 2012. január 1-jéig terjedő időszakban szűnik meg.

Szűcs Péter szerint azt még nem tudni, hogy a jogszabályt mikor fogadják el, és milyen hatállyal, ezért könnyen elképzelhető, hogy a Fővárosi Bíróság elnöki pályázatát nem fogja tudni érdemben elbírálni Baka András, ha a jogszabály az összbírói értekezlet előtt lép hatályba. Pápai Judit, a Fővárosi Bíróság kommunikációs osztályvezetője az MTI megkeresésére annyit közölt: a hatályban lévő szabályok szerint június 6-ra írták ki korábban az összbírói értekezletet. Az előző elnök, Gatter László tavaly október végén mondott le december 31-i hatállyal.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.