Képtelenség minden fordulatra és fenyegetésre felkészülni

Az elmúlt húsz év konfliktusai és válságai alapján alapigazságnak tekinthető, hogy a 21. században olyan fenyegetésekre, kihívásokra kellene felkészülni, amelyekre valójában nem lehet – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a fővárosban.

MNO
2011. 06. 06. 8:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter az Európai Biztonsági és Védelmi Akadémia keretében szervezett magas szintű oktatás 4. záróegységének rendezvényén – angolul tartott beszédében – azt mondta: az említett alapigazságra jó például szolgálnak az észak-afrikai események, amelyek „teljes mértékben meglepték a nemzetközi közösséget”.

Véleménye szerint nem arról van szó, hogy hírszerző szolgálatok „csődöt mondtak volna”, hanem azzal kell szembesülni, hogy „a történelem, a politika és a különféle társadalmi folyamatok olyan fordulatot is tartogatnak számunkra, amelyeket képtelenség előre megjósolni” – hangoztatta. Ahhoz, hogy ezekre a „jelenségekre” kellő rugalmassággal, hatékonysággal és gyorsasággal lehessen reagálni, nélkülözhetetlenek a képzések – mondta a miniszter a soros magyar EU-elnökséghez kötődő rendezvényen.

Mint hozzátette: az európai közös biztonsági és védelempolitikai képzések – köztük a magas szintű tanfolyam – éppen azt a célt szolgálják, és elengedhetetlenek a közös stratégiai gondolkodás kialakításához.

A tárcavezető a nemzetvédelmi egyetemen elmondott beszédében hangsúlyozta, a budapesti tanácskozás arra igyekszik választ találni, hogy az elmúlt években felhalmozott eszközöket, ismereteket és módszereket hogyan lehet felhasználni a közös védelempolitikában. A magas szintű tanfolyam záróegységét június 6-a és 10-e között tartják.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.