Pozitív visszajelzések érkeztek a BKV-tól

Ismét magyar buszokat tesztel a BKV, a Credo Citadell szóló és csuklós változata hétfőtől egy héten át közlekedik Budapesten, a 22-es és a 32-es járat vonalán.

MNO
2011. 06. 06. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két típust az elmúlt években már tesztelte a BKV, a beérkezett észrevételek alapján a gyártó mindkét járművön módosított, ezért most ismét tesztelésre ajánlotta fel azokat. Stemler József, a gyártó Kravtex Zrt. kereskedelmi igazgatója az MTI-nek a hétfői buszteszten azt mondta, a BKV részéről pozitív visszajelzéseket kaptak az üzemeltetésről, az utasoknak azonban a szóló és csuklós busszal kapcsolatban is volt néhány kifogásuk. Ezeket figyelembe véve módosítottak a busz belső megjelenésén és kialakításán, változtattak az üvegfelületek elosztásán, a kapaszkodók elhelyezésén is.

Az első típusokban még Cummins motor volt, az újakba már a Fiat Powertrain Technologies erőforrásai kerültek, illetve a váltót is lecserélték – tette hozzá. Krankovics István, a győri székhelyű Kravtex Zrt. vezérigazgatója a bemutatón azt mondta, ez a hatodik és hetedik Credo jármű, amelyet a BKV kipróbálhat. Meggyőződése szerint több ilyen buszt szállíthatnak majd a BKV-nak. Hangsúlyozta, hogy a gyártás során igyekeznek magyar termékeket felhasználni, így az üvegek, műanyagok, a padló és a vezetőfülke kialakítása során használt elemek is magyar gyártótól származnak.

A két busz pontos menetrendje letölthető a BKV honlapjáról, a tesztbuszokon az utazás ingyenes. Credo autóbuszból a cég eddig kilencszáz darabot gyártott, amellyel piacvezető a magyarországi újautóbusz-értékesítésben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.