Akit nem lehet megtörni

A sportolót az igazi sportolótól az különbözteti meg, hogy a kudarcokból is erőt tud meríteni – vallja Cseh László. A világbajnok, olimpiai ezüstérmes úszót padlóra küldte a rossz vb-szereplés, de Kínába visszatérve „megvilágosodott”, és immár egyetlen cél lebeg a szeme előtt. Az MNO-nak azt is elárulta, mi az.

– Milyen hangulatban kezdte újra az edzéseket?
– Általában ilyenkor nehezebb visszarázódni, most viszont hatalmas motivációt érzek magamban. Mintha megújultam volna, semmiféle fásultságot nem érzek. Magam is meglepődöm ezen egy kicsit, hiszen olimpia előtti év van.

– Mennyit tudott pihenni a sencseni Universiade után?
– Nem pihentem olyan nagyon sokat, összesen két és fél hét szabadságom volt. Azonban már az Universiade után azt éreztem, hogy minél hamarabb szeretnék elkezdeni edzeni, a világbajnokságon ugyanis valami kimaradt. Remélem, hogy az elvégzett munka már az év végi versenyeken is meglátszódik majd.

– London azért még elég messze van, mi a következő lépcsőfok az oda vezető úton?
– Ha minden jól megy, akkor decemberben lesz a rövid pályás Európa-bajnokság. Onnan indulunk majd tovább az Amerika–Európa úszótalálkozóra a tengerentúlra. Szeretném megmutatni az amerikai közönségnek, hogy van egy magyar úszó, aki fel tudja venni a versenyt honfitársaikkal.

– Azért nem hiszem, hogy arrafelé ne hallottak volna Cseh Lászlóról…
– Amerikában eddig egyszer voltam csak edzőtáborozni, versenyen még nem indultam, úgyhogy hatalmas élmény lesz, nagyon várom az utazást.

– A „nagyágyúk” is ott lesznek már?
– Igen, szerintem Phelps és Lochte is ott lesz, de hogy ugyanabban a számban indulunk-e, azt most még nem tudom megmondani. Remélem, szoros csatákat vívunk majd.

– Szeret ellenük úszni?
– Azt gondolom, hogy ők előreviszik az úszósportot, engem pedig arra sarkallnak, hogy fejlesszem magam, hiszen le kell őket győzni. A motivációmnak egyébként ez az egyik forrása: tudom, hogy van, aki jobb nálam, de küzdök azért, hogy legyőzzem.

– A magyar pólóválogatott kapcsán szokták emlegetni a „szerbfóbiát”. Önnek van „Phelps-fóbiája”?
– Nincs, viszont azt kell, hogy mondjam: most már nemcsak Michael Phelpsszel kell öldöklő csatákat vívni, hanem Ryan Lochtevel is, aki a vébén jobban is szerepelt, mint honfitársa. Senki sem legyőzhetetlen, úgy érzem, hogy oda tudok kerülni a közelükbe, ez pedig nagyon fontos. Ezért borzasztóan sokat kell majd edzeni, és rengeteg olyan fájdalmas dolgot kell majd végigvinni, amit más körülmények között nem biztos, hogy bevállalnék.

– Az edzésmunkára gondol elsősorban?
– Az erősítésekre, az izomlázra, az edzés végére, amikor már nincs semmi erőm, minden izmom begörcsölt, és legszívesebben már csak vízszintesen feküdnék. Amikor eljön majd ez az érzés, remélem, tudok majd meríteni valahonnan némi erőt, hogy tovább csináljam, mert ez kell ahhoz, hogy a legjobb lehessek.

– Pásztory Dóri kétszeres paralimpiai bajnok azt mondta nekem visszavonulását követően, hogy elmondhatatlan érzés hajnali négy vagy öt óra helyett emberi időben felkelni. Önnek is vannak problémái a reggeli ébredéssel?
– Tulajdonképpen mindennap megküzdök vele. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt olyan, hogy a vekker első hangjára kipattant a szemem, és elkezdtem készülődni. Ilyenkor nem lehet mosolyogva ébredni, a reggeli kelés „mindig fáj”, nincs olyan, hogy ne akarnék még tovább aludni. Van viszont egy célom, ami miatt minden reggel elindulok az edzésre.

– Mi jut eszébe először, ha azt mondom, hogy Kína?
– Igazából az, hogy remek versenyek voltak ott. Az olimpia, a világbajnokság és az Universiade is nagyszerű volt. A vébé rajtam kívül álló okok miatt nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, az Universiade viszont némiképp kárpótolt, olyan élményt nyújtott, amit az olimpia óta nem tapasztaltam. Sok újdonsággal szolgált, és sok mindent letisztázott bennem a sencseni verseny.

– Mire gondol pontosan?
– Nagyon sok olyan érzésem előjött, ami miatt az olimpián is a legjobbat tudtam nyújtani. Ha szabad ilyet mondanom, megvilágosodtam magammal kapcsolatban. Megtaláltam azt az utat, ami mentén haladnom, cselekednem, gondolkodnom kell.

– Ha jól értem megtalálta a lelki békéjét Kínában?
– Igen, persze egy-két versenyzésbeli dolog is felszínre került. Hatalmas szükségem volt erre az Universiadéra, de azt mondom, ha nem lett volna a vébé, Sencsen akkor is nagyon fontos állomása lett volna a pályafutásomnak.

– És ha azt mondom: Sanghaj?
– Rossz érzés maradt bennem, hiszen az egyik számban az asztmám miatt nem tudtam döntőbe kerülni. Ez egy hatalmas fájdalom volt számomra. Az elődöntőben próbáltam ugyan tenni a dolgom, de levegő nélkül ezen a szinten ez sajnos nem megy. A 200 vegyes bronzérme azért valamelyest enyhíti ezt a fájdalmat. Legalább nem szakadt meg a széria, minden évben sikerült hazahoznom legalább egy érmet az aktuális világversenyről. A 2007-es vb sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, Pekingben viszont jól szerepeltem. Lehet, hogy most is ez segít majd. A sportolót az igazi sportolótól az különbözteti meg, hogy a padlóról is fel tud állni, nem futamodik meg a felelősség elől, és a kudarcokból is erőt tud meríteni.

– A sanghaji 400 vegyes előfutamát megelőzően úgy tűnt, semmi gond nincs. Aztán a végén alig tudott kiszállni a medencéből. Mi történt?
– Már a bemelegítésnél éreztem, hogy nehezen kapok levegőt. Használtam is az asztma elleni spray-met, ami végszükség esetére van. Aztán, amikor a 100 pillangó után a hátra ráfordultam, már levegőért kapkodtam. Edzésen ez elég gyakran előfordult, de itt nem volt lehetőség azt mondani, hogy »bocs, ezt a számot még egyszer leúszom«. Próbáltam valamit csinálni, de csak küzdöttem az oxigénért.

– Mit érzett, amikor visszatért Kínába a vébé után? Dühös volt, „bosszút akartál állni”, vagy hideg fejjel odaállt, és azt mondta, hogy, „most megverek mindenkit”?
– Egyszerűen be akartam bizonyítani mindenkinek, hogy igenis tudok küzdeni, és le tudok úszni egy 400 vegyest, Sanghaj pedig csak egy véletlen baleset volt. Próbáltam nyugodt és lazább lenni. 200 pillangón jobbat is úsztam, mint a vébén, 400 vegyesen pedig azzal az idővel érmes lettem volna.

– Azért, aki tisztában van azzal, mit jelent asztmásnak lenni, tudja, hogy ön duplán hősnek számít. Ilyen hátránnyal is a világ legjobbjai között úszni, nem akármilyen teljesítmény.
– Az asztmásoknak azt mondják, az úszás jót tesz, akkor van gond, ha ilyen helyzetekben jön elő. Nagyon remélem, hogy az én példám sok „beteg” embernek ad erőt. Magam próbálok minél kevesebbet foglalkozni a betegséggel, Sanghaj miatt viszont most meg kell keresnem azt a megoldást, ami elkerülhetővé teszi, hogy ez még egyszer előforduljon. Azt viszont problémásnak tartom, hogy sok sportolóra, aki ezzel a betegséggel küzd, megpróbálják rásütni a doppingolás bélyegét. A rosszakarók már azt is felvetették, hogy, aki asztmás, az ne indulhasson olimpián. Azt gondolom, hogy azért, mert gyógyszerekkel kell kezelnünk magunkat, nem kellene bántani az asztmásokat. Remélem, hogy a teljesítményemmel meg tudom mutatni a gyerekeknek, hogy az asztma vagy az allergia nem ok a sport hanyagolására.

– Ha már szóba került a dopping: Michael Phelps megszámlálhatatlan olimpiai címe és világcsúcsa kapcsán sokakban felmerül a kérdés, lehetséges-e tartani vele a lépést tiszta eszközökkel.
– Amíg valaki nem bukik meg a doppingvizsgálaton, nem lehet kijelenteni róla, hogy tiltott szerekkel élt. Felelőtlenség, sőt hazugság kijelenteni azt, hogy amennyiben Michael Phelps doppingolt, akkor azok is, akik a második, harmadik helyen végeztek mögötte. Persze nem lehet tagadni, hogy jelen van a dopping az élsportban, sőt a brazil Cielo esete sajnos azt mutatja, hogy akár meg is lehet úszni a dolgot. Ez azért elgondolkodtató. Azt üzenem az embereknek, hogy amíg mindenki megfeszül a győzelemért, sokszor pedig nüanszok döntenek, ne feltételezzünk rosszat se a sajátjainkról, se másokról.

– Takács Krisztián érdekes nyilatkozatot tett Sanghajban: azt mondta, az 50 méter gyors előtt a versenyzők zöme szippantott egyet az asztma elleni spray-ből, ami nem tiltólistás, benne azonban fel sem merült, hogy használja a szert.
– Ez egy picit azért a szenzációhajhászásról is szólt. Az általam is használt készenléti spray – amely nagy mennyiségben fogyasztva doppingszernek számít – kifejezetten asztmások számára készült, az ő tüdőkapacitásukat rosszullét esetén 60-70 százalékosról 80-90-re tudja feltornázni. Rengeteg orvossal beszéltem, és mind megerősítették, hogy egészséges szervezet számára ez a szer nem képes száz százalékból százhúszat csinálni. A hörgőket ugyan kitágítja, de nem képes növelni a teljesítményt. Akik Sanghajban fujkálták magukat, lehet, hogy azt gondolták, jobbak lesznek tőle, de ez tévhit.

– Ússzunk más vizekre: inkább a klub edzőjével vagy a válogatott trénerével ápol jobb kapcsolatot?
– Igazából nekem Turi György az edzőm a klubnál és a válogatottban is. Az úszósportban általában mindenki egy edzővel dolgozik, nincs olyan, hogy a szövetségi kapitány összegyűjti az embereket, és együtt edzenek, a felkészülés klubszinten megy. Nekem Turi György a trénerem és persze azok, akik mellette dolgoznak.

– Lehet mondani, hogy apa-fia kapcsolatban vannak?
– Azért az egy kicsit más, de azt hiszem, többet látom, mint édesapámat. Ismerjük a másik összes rezdülését, persze néha vannak súrlódások, de amikor az edző követel, a versenyző meg fáradt, ez teljesen természetes. Ahogy idősödöm, próbálok odafigyelni a forrófejűségemre, és ez egész jól működik is, hiszen immár 12 éve dolgozunk együtt.

– Nem is vágyik már más edzőre?
– Ennyi idő után már felesleges is volna, no meg szerintem Magyarországon Turi György a legjobb szakember. De lehet, hogy az egész világon.

– A magyar labdarúgó-válogatott öt meccset nyert zsinórban, és mindenki próbálja megfejteni, mi lehet a titka a feltámadásnak. Cseh Lászlónak mi a titka?
– Kell hozzá a tehetség, de ha nincs meg a vakhit abban, hogy egyszer jó lehetek, akkor előbbi mit sem ér. Elszántság és kitartás nélkül nem lehet sokra menni. Nagyon sokáig nem voltam a legjobbak között, de csináltam, edzettem, és végül meglett az eredménye.

– Volt olyan pillanat a pályafutása során, amikor azt mondtad, hogy elég, nem csinálom tovább?
– Nem emlékszem ilyenre. Súrlódások voltak ugyan, de noszogatni sohasem kellett. Persze van olyan, hogy nekem sincs kedvem úszni, én is halandó vagyok, de mára ezt is sikerült kezelni. Mindig az járt a fejemben, hogy nagy úszó szeretnék lenni, a világ egyik legjobbja, és amikor sikertelen voltam, akkor is azt mondtam, egyszer majd csak jönnek az eredmények. Mindig reménykedtem.

– Darnyi Tamást tekinti a példaképének…
– …ez tévesen szerepel. Nincsenek példaképeim, vannak úszók, akikre felnézek, ilyen Darnyi Tamás is. Talán Egerszegi Krisztina az, akit látva azt mondtam magamban, én is olimpiai bajnok akarok lenni. Az idősebbek szavára viszont mindig odafigyeltem, és tanultam belőlük.

– Egyszer mindenki abbahagyja az élsportot. Ön mihez kezd, ha eljön ez a pillanat?
– Jó kérdés, ezen még nem igazán gondolkoztam. Egyelőre az úszásnak élek. Ha már érzem, hogy itt a „vég”, akkor fogok tudni válaszolni erre a kérdésre.

– Mi jelzi majd, hogy itt a vég?
– Az, amikor felkelek majd reggel, és azt mondom, hogy ma nem megyek le úszni.

– Mi jut eszébe először, ha azt mondom, hogy London?
– Az olimpia és az, hogy szeretnék jól úszni, szeretnék egy jó versenyt. Az is lehet, hogy jön majd egy ifjú titán, aki mindenkit legyőz, de ez a jövő zenéje. El kell jutni odáig.

–Érem?
– A legjobb szeretnék lenni. Meglátjuk, hogy a többiek mit szólnak hozzá.