A KDNP nem dolgoztatná az embereket ezen a napon

December 24-ét is munkaszüneti nappá nyilvánítaná a munka törvénykönyvéhez beadott módosító indítványában a kereszténydemokrata Pálffy István.

NT
2011. 11. 10. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett módosító indítványt indokolva a kormánypárti politikus kifejtette: egy olyan napot tenne munkaszüneti nappá, amely az európai hagyományokhoz igazodik, egyben minden magyar ember és család számára az év legnagyobb személyes ünnepe, továbbá a lehető legkevesebb munkaidő-kieséssel jár, így a gazdaság teljesítményét minimális mértékben befolyásolja. „Ez a nap a világi és az egyházi szférában is a legnagyobb ünnepek egyike, vagy éppen az. Krisztus születésének ünnepe, illetve a család, a szeretet ünnepe, és a másik ember megajándékozásának hagyományosan legszebb pillanata” – fogalmazott a KDNP-s politikus.

Megjegyezte: a munkavállalók és a vállalkozók érdekképviseletei többször úgy nyilatkoztak, hogy a legkisebb gazdasági hatással az újonnan bevezethető munkaszüneti napok közül éppen december 24-e járna, és ezt a kezdeményezést támogatják. Ezen a napon az államigazgatás, az önkormányzatok általában csak ügyeleti üzemmódban működnek, az iskolákban már tanítási szünet van, a gazdasági szférában a dolgozók „lecsúsztatnak” vagy rövidített munkaidőben dolgoznak, a karácsonyi napi jellegű szolgáltatók pedig egyébként is nyitva tarthatnak. A tömegközlekedés a nap második felében szünetel vagy ritkított menetrend szerint üzemel.

Pálffy István felidézte, több kísérlet is volt arra, hogy a keresztény ünnepkör, a jeles nemzeti napok vagy a hagyományos kulturális ünnepek sorából további munkaszüneti napot jelöljön ki a törvényhozás. Mindeddig ezt az ország versenyképességének fenntartása, a munkaszüneti nap GDP-t csökkentő hatása nem tette lehetővé.

Megjegyezte: Magyarország a keresztény gyökerű európai országok között, illetve az Európai Unió tagállamai közt a munkaszüneti napok számát illetően a középmezőnyben van.

A javaslat alapján, ha azt az Országgyűlés is jóváhagyja, munkaszüneti nap lenne a jövőben január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 24-25-26.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.