Valami Jesz nevezetű képződmény van az MDF helyén, amelyről jó okom van azt föltételezni, hogy a Fidesznek valamilyen kis csatlósa – mondta el Debreczeni József, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció alelnöke az ATV stúdiójában. Véleménye szerint ennek a bizonyítéka, hogy bámulatos gyorsasággal szedték össze a II. kerületben az ajánlószelvényeket, ahol Kerék-Bárczy Szabolcs a legnagyobb erőfeszítéssel is csak 200 ajánlószelvényt tudott összegyűjteni.
Debreczeni állításának az egyik leggyengébb eleme, hogy Kerék-Bárczy – szintén elkötelezett gyurcsányista, bár korábban Dávid Ibolya hű fegyvertársa volt – a 2010-es országgyűlési választáson a XI. kerületben, a 17-es választókerületben próbált meg indulni. Mint ismert, Pusztai Erzsébet volt az MDF jelöltje a II. kerületben, aki összeszedte az ajánlószelvényeket, és közel öt százalékot ért el. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy Debreczeni a tavalyi országgyűlési választásokon még a demokrata fórum színeiben indult a budapesti 7-es számú körzetben.
Nem tesz feljelentést
Az eset kapcsán Debreczeni az MNO-nak elmondta, hogy valóban szinte hihetetlen az, hogy ilyen gyorsan össze tudta szedni az ismeretlen jelölt az ajánlószelvényeket, de büntetőfeljelentést nem kíván tenni, mert nem szeret ilyen eljárásokat indítani. A közíró nekünk is úgy nyilatkozott, hogy Kerék-Bárczy ebben a körzetben indult, és kevesebb mint 300 cédulát tudott összeszedni.
Az MDF utódpártja az esettel kapcsolatban nyílt levelet írt Gyurcsány Ferencnek, amelyben arról érdeklődnek, hogy a Demokratikus Koalíció hivatalos álláspontját képviselte-e hétfőn az ATV-ben Debreczeni. Az MNO kíváncsi volt az újonnan létrejött párt véleményére, de választ egyelőre nem kaptunk tőlük.
Már volt visszaélés
Természetesen a II. kerületi időközi választáson sem maradtunk ajánlószelvény-botrány nélkül. Ismeretlenek a Fidesz részére és a párt nevében kérték el az ajánlószelvényeket, és azt állították, hogy még nem tudni, kit indít a Fidesz–KDNP a novemberi választásokon. A választási rend elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett a Fidesz II. kerületi szervezete. Lapunk információi szerint a csalást egy parlamenten kívüli erő követte el, de mivel a nyomozás még nem fejeződött be, ezért erről bizonyosat még nem tudunk.