Elutasítva: leghamarabb 40 év múlva jöhet ki a móri gyilkos

A Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön elutasította a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében Weiszdorn Róbert felülvizsgálati kérelmét.

2011. 11. 10. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly decemberben mondta ki az ügy egyetlen vádlottjának bűnösségét előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt, ugyanis segített bűntársának a bankfiók feltérképezésében, a 2002. május 9-én elkövetett rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd a pénzintézet ajtajához állva elküldte az érkező ügyfeleket.

A jogerős ítélet szerint Weiszdorn leghamarabb 40 év után bocsátható feltételesen szabadlábra az életfogytiglanból.

Weiszdorn ügyvédje az LB előtt folyó felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást, illetve másodlagosan enyhítést kért, ám az LB csütörtökön elutasította indítványát.

Weiszdorn társa, Nagy László négy évvel ezelőtt, az előzetes letartóztatásban öngyilkos lett, Kaiser Edéről és Hajdú Lászlóról pedig – akik ellen sok évig folyt büntetőeljárás a móri ügy miatt – kiderült, hogy mégsem ők követték el a bankrablást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.