A kiképzés keretében a svéd légierő F7-es százada, valamint a magyar légierő Puma százada négy nap alatt 33-35 repülést hajt végre – közölte Ugri Csaba alezredes, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának repülőműveleti főnöke csütörtökön a légi bázison tartott sajtótájékoztatón.
A svéd fél kezdeményezésére évente felváltva hajtanak végre Magyarországon és Svédországban közös repülőkiképzést – mondta az alezredes, aki hozzátette, hogy a svéd légierő F7-es százada Satenas légi bázisáról érkezett, ahol a magyar pilótákat képzik át Gripen vadászgépekre. Ugri Csaba szerint a szoros együttműködés előnyt jelent, mert a svéd fél látja, hogy a náluk átképzett magyar pilóták hogyan repülnek a Gripen vadászgépekkel.
A svéd fél 6 repülővel érkezett, ezek közül 3 kétüléses és 3 együléses gép. A csapat 12 pilótával, 2 tervező tiszttel, valamint 23 fős műszaki kiszolgáló személyzettel érkezett a gépek üzemeltetésére – ismertette a svéd kontingens adatait az alezredes.
Ugri Csaba közlése szerint a közös repülős kiképzés keretében négy nap alatt – csütörtökön, pénteken, valamint a jövő héten hétfőn és kedden – az egy az egy elleni, valamint a kettő az egy elleni légi harcot fogják gyakorolni. A kecskeméti légi bázis parancsnoka hangsúlyozta: lehetőség lesz arra, hogy a kétüléses gépek hátsó ülésére a magyar pilóták beüljenek és közvetlen tapasztalatot szerezzenek a svéd féltől.
Richard Carlqvist őrnagy, az F7-es repülőszázad parancsnoka az MTI kérdésére elmondta: kezdettől meg voltak elégedve a Satenasba érkezett magyar pilótákkal, mert tapasztalt pilótákat küldött ki a magyar légierő.
A magyar és a svéd pilóták gondolkodása hasonló, mindössze a repülőgépek működtetésében voltak különbségek a két nemzet pilótái között – mondta a svéd őrnagy, aki szerint a közös repülőkiképzés jó alkalom lesz arra, hogy a kiképzők tapasztalatot szerezzenek arról, hogy a magyar pilóták a tanultakat hogyan adaptálták Kecskeméten.