Lélekromboló emlékei ma is érezhetők

Harrach Péter a média és az iskola felelősségét hangsúlyozta a kommunista diktatúra megismertetésében a Kereszténydemokrata Néppárt csütörtöki, budapesti tanácskozásán.

WL
2011. 11. 10. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: minél több fiatal kutatót szeretnének bevonni a bűnök feltárásába. „A félreinformált ifjúságnak is tudnia kell, hogy szüleiket, nagyszüleiket meghurcolták, megkínozták, esetleg meg is ölték” – fogalmazott, hozzátéve: be szeretnék mutatni, hogy az elkövetett bűnök mögött egységes eszmerendszer rejtőzött, ami máig is kísért.

Az egyházak is megsínylették

Csallóközi Zoltán Tamás, a miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke a kereszténydemokrata mozgalmak és az egyház 1944–1947 közötti sorsát tekintette át. Mint kiemelte: a magyar egyház szétzilálására törekvő párthatalom támadássorozatainak „nagy hadműveletei” zajlottak ezekben az években. Nem véletlen, hogy a kommunista diktatúra mindent megtett az egyház intézményének felszámolására, hiszen felfogásában a vallásszabadság csak a kultusz, a templomi istentisztelet szabad gyakorlását jelentette – mutatott rá, hozzátéve: a diktatúra vallásszabadságában nincs benne az egyház kulturális, társadalmi és karitatív tevékenységének engedélyezése sem. A hatalmat gyakorlók az összes egyházat, valamennyi vallási intézménnyel együtt a polgári reakció szerveinek tekintették.

Hans Kaiser volt miniszter, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője arról beszélt, hogy november 10. különleges dátum. Felidézve a berlini fal leomlását és a határnyitást, köszönetet mondott Magyarországnak. Mint kiemelte, nem felejtik el, amit Magyarország tett, és nem lehetnek érte eléggé hálásak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.