Miért kell azért drukkolni, hogy az utcán éljenek?

A VIII. kerületi polgármesteri hivatalból péntek délután előállított tüntetők elszámoltatása még folyamatban van, de kihallgatásukat követően mindenkit elengednek.

WA
2011. 11. 11. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Katalin Fanni korábban elmondta: az épületben jogszerűtlenül tartózkodó mintegy két tucat embert a törvényben előírt jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állították elő. A szabálysértés miatt az érintettekre várhatóan pénzbírságot szabnak ki – tette hozzá a szóvivő.

A Város Mindenkié csoport aktivistái a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban a hajléktalanokat érintő intézkedések ellen tüntettek péntek délután. Az ügyfélfogadási időt kihasználva többtucatnyian betódultak a polgármesteri titkárságra, és leültek a földre. Az ügyfélfogadási idő lejárta után a hivatal biztonsági szolgálata, illetve a később kiérkező rendőrök is többször távozásra szólították fel az érintetteket.

Kocsis Máté (Fidesz–KDNP), a kerület polgármestere újságíróknak nyilatkozva elmondta: már korábban felajánlotta a tüntetőknek, hogy egy órával a tüntetés kezdete előtt menjenek be hozzá, beszéljék meg a dolgokat. Jelezte: ez a sokadik alkalom volt, amikor együttműködést ajánlott, de ezúttal sem éltek a lehetőséggel.

Kocsis Máté végképp érthetetlennek nevezte, „miért kell azért drukkolni, hogy hajléktalan emberek az utcán éljenek”. Hozzátette, azt szeretnék – és a fővárosi önkormányzat is azért fordított több száz millió forintot hatszáz új férőhelyre –, hogy senki ne éljen az utcákon, főleg ne a téli időszakban.

A polgármester a parlament előtt lévő szabálysértési törvénymódosítást is ezzel indokolta, jelezve, annak hatálybalépését is úgy módosították az előterjesztők, hogy addigra megoldott legyen a hajléktalanok elhelyezése. Kijelentette: meggyőződése, hogy a törvénymódosítás célja nem vitatható, azt nem szabad visszavonni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.