„Még nem tökéletes”
Vitatta az intézmények fenntartására, az egész napos iskolára és a pedagógus-életpályamodellre vonatkozó passzusokat az új köznevelési törvényben Pokorni Zoltán. Az Országgyűlés oktatási bizottságának kormánypárti elnöke szerint e pontokon még nem tökéletes a benyújtott törvény, és változtatásokra van szükség.
Pokorni Zoltán a fenntartásról azt mondta, nem tartja a legjobbnak a most körvonalazódó megoldást. Szerinte az lenne az ideális, ha lehetőség lenne azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem tudnak mit kezdeni az oktatási intézményükkel, átadni a fenntartást, „de ne vegyék el mindenkitől”. A pedagóguspálya vonzóvá tétele érdekében a bizottsági elnök már a képzés elején, a minimálbérrel vetekedő ösztöndíjat adna, és garantált elhelyezkedést biztosítana.
A fideszes politikus kitért arra is, hogy az államtitkárság az elmúlt egy-másfél évben folytatott egyeztetések nyomán csupán három javaslatukat fogadta be. Ez nem jó, most módosító indítványokat kell benyújtani, és a frakciót meggyőzni – jegyezte meg, hozzátéve: bízik benne, hogy olyan javaslatot fogadnak végül el, amit jó lelkiismerettel tudnak támogatni, a mostani azonban nem ilyen.
„Nem lehet, hogy a fizetésük a béka feneke alatt maradjon”
A tervezett bevezetés első évében, 2013-ban mintegy 70 milliárd, a következő évben 150 milliárd forint a pedagógus-életpályamodell forrásigénye – mondta Hoffmann Rózsa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!