Vissza lehet szorítani a világjárványt

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága elkészítette a nemzeti AIDS-stratégiát.

NT
2011. 11. 30. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A december elsejei AIDS-világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi vezetője azt mondta: az idén több nemzetközi dokumentum készült az AIDS megfékezésére. A WHO globális stratégiát fogadott el, de emellett európai uniós akcióterv is készült, illetve az ENSZ ebben részt vevő összes szervezete politikai deklarációt is elfogadott.

A járvány 1999-ben tetőzött, az új fertőzések évenkénti száma az 1999-es 3,1 millióról 2009-re 2,6 millióra, egyötödével csökkent. Egyedül a kelet-európai és közép-ázsiai térségben nő még mindig az új fertőzések száma. Egy 2010-es jelentés szerint 33,4 millió HIV-fertőzött él a Földön (köztük több mint 2 millió gyermek). Közülük 2009-ben 1,8 millió halt meg. Az AIDS-szel összefüggő halálozások száma 2005-ben tetőzött, azóta csökken. A szegény országokban a fertőzöttek körülbelül egyharmada kap kezelést. 2009-ben közel 400 ezer gyermek született HIV-fertőzötten, főleg a fogamzásgátlási lehetőségek hiánya miatt. (OS)


Most úgy tűnik, esély van arra, hogy ezt a világjárványt ne csak megfékezni, hanem nagyon jelentős mértékben vissza is lehessen szorítani – mondta Pusztai Zsófia.

A Lánchíd Rádió az AIDS-világnap alkalmából Kalauz című műsorában foglalkozik a témával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.