Szmogriadó ide vagy oda, egy bepárásodott ablakú kombi kocka Lada pöfögött csütörtökről péntekre virradó éjszaka a Szondi utca és a Székely Bertalan utca sarkán. A kocsi leopárdmintás ülése hátrahajtva,azon egy tigriscsíkos plédbe bugyolált pár vacog, utánfutójuk megpakolva kiszuperált hűtőráccsal, rozsdás radiátorral, őskori számítógépekkel, fregolival. Ők a profik. Azok, akik a lomtalanítás szót talán ki sem ejtik a szájukon, nekik ez lomizás. Pontosan tudják, mikor, hova, hány emberrel, milyen felszereléssel kell érkezni, hogy megérje Budapestre jönni és válogatni. Nincsenek egyedül, komplett csapatok lepik el ilyenkor a kerületeket, és a péntek délutáni, szombat délelőtti eltakarítás – tehát az effektív lomtalanítás előtt – olyan gyorsan átrendezik a tulajdonviszonyokat, hogy nincs az a rendszerváltás, amelyik követni tudná.
Ezért a magamfajta műkedvelő, érdeklődő amatőr már nem biztos, hogy kedvére válogathat például a könyvek között: teljesen mindegy, hogy a Podmaniczky utcában, vagy az Oktogonon vettem a kezembe valamit, már ott is termett az új tulajdonos: „Érdekli, főnököm? Egy százas, vagy esetleg kettő, na, és megegyezünk.” Idén nem termett sok babér: sem a letűnt háromforintos könyvtár ifjúsági regényei, sem egy szakadt színművészeti almanach nem ért annyit számomra, hogy a zsebembe nyúljak. Hiába, válság van, ráadásul mélyül, megállapítható innen is: tavaly egy kiváló állapotú Marsbéli krónikák, és egy egészen kicsit dohos Lord Jim büszke tulajdonosa lehettem, ezúttal már csak halomba rakva, a platókon láttam izgalmasnak ígérkező könyveket. Megszerezni őket pedig több lett volna, mint izgalmas, ezért maradt a szemlélődés és a fülelés – az sem utolsó!
A Székely Bertalan utcában egy lomizó család rangidős asszonysága korholja lányát: – Minek hoztad ide ilyen hidegbe’ a gyereket? – Jobban elalszik a jó levegőn – ringatja csecsemőjét a nő, miközben elbrummog mellettünk irgalmatlan füsttel egy tengelyrogyasztásig pakolt Barkas. Ennek a hangját is lehet persze tromfolni, egyenesen a második emeletről érkezik egy polc – rá a másikra, úgyhogy fel is sír a csecsemő. A lomok koreográfiája egyébként meglepően egységes: a széttúrt szemétdombok mellett általában ott van egy pedánsan egybehordott fémhalom, mellette pedig áll vagy ül egy őr. Próbálok fotót készíteni a Szinyei Merse Pál utcában egy egészen rendkívüli kupacról – diszkréten megbújik egy „vegyes fehérbor” pillepalackja egy lakásfelújítás sittjében – de nem egyszerű, mert a lomizók nem szeretik a kamerát. Most is, az utca túloldaláról éles hang figyelmeztet: „A kocsi benne ne legyen ám!” Nincs benne, sőt a kép sem lesz valami jó, de a tulajdonossal elbeszélgetünk. Tiszaburáról jöttek, már kedden, és az autóban alszanak azóta. A műszerfalon egy tenyérnyi kartonlapon hirdetik: Lomis. Minek a papír, kérdem, mire – ismerve a kerület nem épp vajszívű parkolóőreit – meglepő választ kapok: ha az ott van, akkor békén hagynak minket. Rákérdezek arra is, hogy megéri-e ekkora utat megtenni, és ennyi ideig itt, hát, mondjuk úgy: lakni. Gondolkodás nélkül vágják rá a választ alanyom társai is, hogy igen, megéri. „Mert a semminél jobb.”
Megindulok az Oktogon felé, jön utánam egy burai, egy cekkerrel büszkélkedik barátjának, épp kiesik belőle a kerék közben. „Jó kis verda, csak nincs meg a műszakija.” Fém viszont volt benne, úgyhogy repült is a jó kétméteres, utánfutón összeszedett kincsek tetejére. Az Aradi utcában már a tudomány súlya kerül szóba, („nehezek ezek a rohadt könyvek, cseszd meg”), és itt látom meg talán az egyetlen olyan lomist, aki nem a fémre megy, hanem a lécre. Egy surranós, overallos úr ugyanis zsalunak gyűjtötte őket a kisteherautójába. A Liszt Ferenc téren található József Attila-szobornál megint más anyag került a figyelem középpontjába. Nem a sutba vágott absztrakt festmény a téma, hanem egy ránézésre 20 személyes étkészlet. „Mi értünk ide előbb” – szól jobbról a kapucnis vezéralak, és megjelenik mögötte kis csapata. „Jól van na, nem kötözködünk, megyünk mindjárt” – hangzik a kisebb létszámú csoporttól balról. Átmegyek a Király utcába, amelynek egyik oldala még VI. kerület, ott vannak lomok, igaz, már elkezdték eltakarítani őket. A másik oldal már VII. kerület, ott nincs is lom, de azért egy WC-kefe még eljutott egy ottani felkapott étterem lábtörlőjére.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
