Legyen mögöttem jó sok Mikulás – szólt az ugyancsak piros sapkát és köpenyt viselő Bojár Iván András a Lánchíd tövében, amikor egy tévéstábnak nyilatkozva elmondta: a civileket tömörítő Szeretem Budapestet Mozgalom (a továbbiakban SzeBu) úgy döntött, hogy megajándékozza a fővárost azzal, hogy megszabadítják a falfirkáktól a Lánchidat. Szerencse, gondoltam, ugyanis a sajtó előtti falfirka-takarítás ma már a spindoctorok kézikönyvében igen előkelő helyen szerepel, valószínűleg legalább annyi szavazatot (futottak még kategóriában: kopogtatócédulát) lehet vele gyűjteni, mint disznóvágással vagy gyermeksimogatással.
Mivel azonban nincs kortesidőszak, és annak sem látnám értelmét, hogy egy civil szervezet szavazókra hajtson, persze vannak civilek, akiknek köszönhetően lehet, hogy hamarosan megértem az ilyen igyekezetet és a SzeBu-ban is van politikus, de spongyát rá. Az ügy ugyanis nemes: az ország egyik jelképének számító Lánchíd ugyanis valamilyen bizarr okból kedvelt célpontja a tagelőknek. Nem, nem elírás, a graffitizőket nem a belvárosban kell keresni, ők a peremkerületekben élik ki magukat, és kompozíciókat fújnak fel olyan épületekre, amiknek nem is biztos, hogy állniuk kellene egyáltalán. A Lánchídon viszont (és a metrón, a villamoson, az aluljáróban és így tovább, szóval Budapest minden pontján) kitalált és kockás füzetben begyakorolt neveiket, jeleiket hagyják ott mindenütt a tagelők, ezek pedig már egyszerűbbek, mint egy barlangrajz, ráadásul nem is valami szépek. Nekik, tagelőknek köszönhető, hogy valószínűleg sokunk lelke mélyen lakik egy minden lében kanál, gumírozott végű bottal hadonászó házmester, aki legszívesebben felképelné ezeket a büdös huligánokat, akik nem tudják, mit csináljanak jó dolgukban.
Na, ennél jóval civilizáltabb megoldást választott a SzeBu, amikor Mikulás-köpenyt és ecsetet ragadtak, hogy lefessék a tageket és lekaparják a matricákat. Bizonyítja, hogy tényleg méltók a nevükre (azaz szeretik Budapestet), nem először takarítanak ugyanis, és ennek meg is van az eredménye: Moravcsik Jóska SzeBu-titkár elmondta, hogy korábbi akcióik alkalmával embermagasságig értek a firkák, ehhez képest most már jóval ritkábbak a krikszkrakszok. Korábban „Ide firkálj, ne a falra” feliratú pólóban tették mindezt, ami egyfelől jó üzenet, másfelől a környéken megjelenő talján turisták, fényképező japánok és szögletes szemüvegű skandinávok nem értik. Ám ha a budai Vár, a Lánchíd, a Halászbástya alkotta képbe még belekerül egy tucatnyi városvédő Mikulás, akkor alighanem ellágyul a szívük. Elnézik a forgalmi akadálynak sem utolsó tévéstábokat, vödröket, és mosolyognak, hangosan bravóznak, és még a jótékony jelmezesek előtt álló kávékeverő lapátra, csikkekre és az otthagyott, elhajlított villára (Uri Geller költötte itt vacsoráját talán) is úgy néznek, hogy mire visszajönnek a várból, ez a sok szemét már el is tűnik.
A villa ott maradt, ahogy néhány firka is, és látszott egy-két helyen a korábbi megfolyás is, de hát ne kukacoskodjunk: a lényeg az, hogy most már kevésbé ronda a Lánchíd, és így is vannak, akik jönnek és letakarítják. Sőt: lesznek is. Bojár Iván András elmondta nekünk, ha kell, húsvétkor is jönnek takarítani, nyúlnak öltözve akár. Úgy legyen. Akarom mondani: inkább ne kelljen.
