A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: Magyarország nemcsak Budapestből és megyei jogú nagyvárosokból, hanem kisebb városokból és településekből is áll, ahol a vezetőknek és a polgároknak van önbizalmuk és erejük, ezek a tulajdonságok pedig elengedhetetlenek a fejlődéshez.
A nyírlugosi beruházásban sok ember munkája, az új Széchenyi-terv lehetősége van jelen, valamint „az általános erőfeszítés, hogy ahol van közös akarat, ott van közös fejlődés is” – fogalmazott beszédében az államfő. Schmitt Pál kiemelte: a megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően Nyírlugos előkelő helyet foglalhatna el az ország legélhetőbb városainak listáján.
A beszédet követően a köztársasági elnök Vinnai Győző megyei kormánymegbízott és Hovánszki György (Fidesz–KDNP) polgármester jelenlétében átadta a település új közösségi házát. Nyírlugoson a több mint 950 millió forintos, az Európai Unió által 680 millió forinttal támogatott városrehabilitációs program révén a többcélú közösségi ház és egy új piac épült meg. Előbbiben kap helyet a tervek szerint a polgármesteri hivatal és a teleház, valamint Nyírlugos híres szülöttének, Kosutány Tamás akadémikusnak az emlékszobája.
A projekt emellett lehetőséget biztosított az infrastrukturális fejlesztésre is, amelynek keretében két, eddig rossz állapotban lévő belterületi útszakaszt újítottak fel, a Hősök terén pedig körfogalmat alakítottak ki. A fejlesztési program keretében az önkormányzat a jövőben egy tájházat alakít ki a közel háromezer lelkes településen, ahol régi használati eszközök, felszerelések, tárgyak segítségével mutatják be az elődök életét. A tervek között szerepel egy településtörténeti szakkör indítása; a foglalkozások során a városi és a városban tanuló gyermekek és fiatalok Nyírlugos múltjával ismerkedhetnek meg.