A deficit melletti harc során az európai kormányok nem fordítanak elég figyelmet az energetikai szektorra – hangsúlyozta Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdásza. Rámutatott arra, hogy bizonyos folyamatok aggodalomra adnak okot, például hogy a szén-dioxid-kibocsátás ismét rekordot ér el. Az elmúlt két évben az energiahatékonyság terén nem történt áttörés – tette hozzá.
Birol arról is szólt, hogy az olajimportra költött összeg világszinten ismét rekordot döntött. A szakértő ismertetése szerint a szén továbbra is meghatározó szerepet tölt be. „Ha jó irányba is változnak a dolgok, akkor is két Celsius-fokkal emelkedni fog a Föld átlaghőmérséklete.”
Kulcsterület lehet
Kovács Pál energetikáért felelős államtitkár elmondta, hazánk 1997 óta működik együtt az IEA-val, ebben a munkában kiemelkedő szerepet tölt be a szervezet által végzett energiastratégia felülvizsgálata – tette hozzá. „Feltétlenül szükséges egy visszacsatolás a kormány számára, hogy az energiastratégia jó irányba halad-e.”
Kovács hangsúlyozta, hogy a kormány eddig elvégzett munkájával jó irányba halad, és vannak hatékony eszközök a felmelegedés ellen. Egyre nő az érdeklődés az energetikai kérdések iránt, és a kormány mindent elkövet, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben az energetika legyen az egyik kulcsterület, ami a kitörés lehetőségét jelenti – tette hozzá.
Magyar–szlovák gázvezeték projekt
A Vel’ke Zlievce (Felsőzellő)–Balassagyarmat–Gödöllő–Vecsés nagynyomású gázvezeték megépítéséről 2011 januárjában állapodott meg a két ország kormányfője – ismerteti az NFM közleménye. A magyar szakasz 94 kilométer hosszú, a kétirányú szállításra alkalmas gázvezeték tervezett éves kapacitása eléri az 5 milliárd köbmétert. A projektet az Európai Unió kiemelt fontosságúként kezeli, és a határkeresztező kapacitás beruházásához összesen 30 millió euró támogatást biztosít.
Az NFM közleménye szerint az MVM a közgyűlésen felhatalmazza a leányvállalatát, az OVIT Zrt.-t, illetve az abból kiválással létrejövő Magyar Gáz Tranzit Zrt.-t a projekt megvalósítására 2015. január elsejéig. A magyar–szlovák gázvezetékrendszer összekapcsolása az észak–déli energiafolyosó egyik fontos eleme, és ugyanakkor elérhetővé teszi a Nyugat-Európában elérhető gázforrásokat.